22_03_29_erdmost_nincskep

Száll az ének, szájrul szájra

22_03_29_erdmost_nincskep

Száll az ének, szájrul szájra

A Kőrösi iskola adott otthont szombaton a „Tiszán innen, Dunán túl” országos népdaléneklési minősítő verseny döntőjének. Az egész napos megmérettetés védnöke Sebestyén Márta népdalénekes volt, aki maga is részt vett a zsűrizésben. A megmérettetésre 480 gyermek érkezett 15 megyéből és a fővárosból.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A népdaléneklés öröme mindent elsöprő. A megmérettetés plusz izgalom, és öröm is, és még találkozhatnak is egymással. A verseny színvonala nemhogy nem romlik, hanem évről évre emelkedik, amit csodálatos dolognak tartok. Bennük él Magyarország, ezekben a gyerekekben, akik néptáncolnak és énekelnek. Kodály tanár úrnak most mindkét szeme nevetne, és egyik sem sírna – mondta tudósítónknak Sebestyén Márta, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas népdalénekes, az országos verseny védnöke, aki az ünnepélyes megnyitón köszöntőjében azt emelte ki: sokan kételkednek abban, hogy a XXI. században még érdekel valakit a népdal, ám határon innen és túl bárhova utazik, mindenhol éneklő csapatokkal, csillogó szemű gyerekekkel találkozik, ami végtelen boldogság.

Ezt az országos megmérettetést – amelynek fővédnöke Kodály Zoltánné – közel két évtizede rendezik meg minden évben, Oktatási Hivatal Budapesti Pedagógiai Oktatási Központ szervezésében, és a Kőrösi iskola másodjára adott otthont az országos döntőnek. Az ünnepélyes megnyitón Sárközi Márta tankerületi igazgató is köszöntötte a megjelenteket, hangsúlyozva: Érd városának, illetve a tankerületnek mindig nagyon fontos volt a művészeti nevelés.

– Valljuk, hogy mindenki sikeres valamiben, és ezeket a sikereket meg kell mutatni egymásnak, illetve a pedagógusoknak is, hogy a jó gyakorlatokat minél inkább szélesítsük. Ti, akik eljöttetek erre a versenyre, valamennyien győztesek vagytok: szerettek énekelni, együtt lenni, a népdal közösségépítő hatását is tudjátok élvezni. Aki zenével indul az életbe, bearanyozza minden későbbi tevékenységét, az életnek olyan kincsét kapja ezzel, amely átsegíti sok bajon – mondta Kodály Zoltán. Kívánom, hogy a zenében, éneklésben leljétek sok örömötöket, és mindig segítsen át benneteket a bajokon – zárta szavait Sárközi Márta.

Az országos döntőt Maitz Ferenc, a Kőrösi iskola igazgatója nyitotta meg. A Tiszán innen, Dunán túl című népdal közös eléneklését követően három korcsoportban, és ezen belül három kategóriában (szólóének, kisegyüttes, énekegyüttes) mérkőzhettek meg a gyerekek. A döntő az iskola több termében is zajlott egyszerre; a neves szakmai zsűri kiemelt arany, arany, ezüst és bronz minősítést ítélt oda az előadóknak.

– Fantasztikus szakmai segítségünk volt a zsűritagok személyében. Nagyon megtisztelő, hogy a zsűrizést rangos díjakkal elismert művészek, tanárok vállalták. A felállított mérce egyébként ugyanolyan, mint a Felszállott a páva versenysorozatában – mondta tudósítónknak Rápli Györgyi, a Budapesti Pedagógiai Oktatási Központ vezető szaktanácsadója, a Kőrösi iskola tanára. megjegyezve: a zsűrinek nagyon nehéz dolga volt a minősítés odaítélésénél.

Az énekesek produkciói után, míg a zsűri meghozta döntését, a gyerekekre szórakoztató programok vártak: táncház, népi hangszerbemutató, népi vásárokat idéző zsonglőrködés, filmvetítés – így a gyerekek gazdag élményekkel térhettek haza.

Tekintse meg képgalériánkat: