22_03_29_erdmost_nincskep

Szabó Beáta: Számoktól a betűkig, avagy a számláktól a hírekig

22_03_29_erdmost_nincskep

Szabó Beáta: Számoktól a betűkig, avagy a számláktól a hírekig

Ezúttal Szabó Beáta, vezető hírszerkesztő történetét ismerhetik meg, aki egy nyíregyházi rádiónál kezdte pályafutását, majd a meghatározó fordulatot a legendás Sláger Rádió hozta az életében, napjainkban pedig tőle hallhatjuk Érd és a környék legfontosabb híreit az Érd FM 101.3-on.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Bemutatkoznak az ÉRDMÉDIACENTRUM munkatársai.

Számomra nem volt olyan egyértelmű, mint több kollégám esetében, hogy mi leszek, ha nagy leszek. Az meg, hogy valaha a „rádióból szólok”, pláne nem merült fel. Pedig gyerekkoromban sokat hallgattam rádiót: esti mesét a Kossuthon, rádiójátékokat, színházi közvetítést, ifjúsági és zenei műsorokat, mint a Csak fiataloknak Komjáthy Györggyel (vele később egy helyen dolgozhattam), vagy a Poptarisznya B. Tóth Lászlóval (ő pedig tanított), és a hétfői Kívánságműsor 2-től 5-ig. Szerettem a Beszélni nehéz és az Édes anyanyelvünk c. nyelvművelő műsort, vagy a Ki nyer ma c. komolyzenei vetélkedőt.

Persze a híreket is meghallgattam, de tényleg nem gondoltam arra, hogy valaha én is rádiózni fogok. Bár a szereplés nem állt távol tőlem, szerettem verset mondani, nyertem nem egy szavalóversenyt, felléptem az iskolai kulturális seregszemléken – prózával, énekkel –, kihagyhatatlan szereplője voltam az iskolai ünnepségeknek, de szavaltam esküvőkön és névadókon is a tanácsházán (’80-as évek eleje, Tiszaeszlár).

Nagy kedvencem volt az irodalom és a nyelvtan, könnyen ment a fogalmazás. Ez predesztinált volna erre a pályára? Hiszen szerettem az orosz nyelvet is, jártam vöröskeresztes és matekszakkörre, énekkarra, tömegsportra, nyertem iskolák közötti futóversenyeket, és ugyanúgy kedveltem a biológiát és a kémiát, azt gondoltam, laboráns leszek. Másként hozta a sors: tanultam gyors- és gépírást, majd már munka mellett közgazdasági szakközépiskolát végeztem, pénzügyi ügyintéző és képesített könyvelő lettem. Évekig számokkal, számlákkal dolgoztam egy nyíregyházi számítástechnikai cégnél. Folyószámla-egyeztetés miatt gyakran telefonáltam ügyfelekkel, sokszor hangzott el a vonal túlsó végéről, hogy kellemes a hangom. Erre ’95-ben egy kedves ismerősöm – aki helyettesítő hírolvasó volt a helyi Jonatán Rádióban – azt mondta, hírolvasót keresnek, próbáljam ki magam. Így kezdődött. Nem sokkal később felmondott a hírszerkesztő, ami újabb lehetőség volt. Megszerettem és maradtam a rádiózásnál. Rövid ideig volt egy egyórás játékos műsorom, és beugróként Hadházi László humoristával is vezettem műsort – tényleg vicces volt. Kicsit tévéztem is, de hamar rájöttem: az nem az én pályám.

Aztán ’98-ban jelentkeztem a Sláger Rádióba, vidékiként persze az esélytelenek nyugalmával, mégis – vagy éppen ezért? – én lettem a befutó. Nem lehetek elég hálás a sorsnak, hogy 6 éven át része lehettem a Sláger csapatának, két évig vezető hírszerkesztőként, és ekkor vállalhattam az egyetemet is, ami anyagi okok miatt másként csak álom maradt volna. Aztán hoztam egy rossz döntést, 2004 őszén eljöttem a rádiótól, és sokáig nem találtam a helyem. Dolgoztam a Gazdasági Rádiónál, az MTI-ben, a Független Hírügynökségnél, a Népszavánál és a Hírsaroknál, majd ismét jött a 100,8-as frekvencia. A Neo FM-ben két évig voltam hírszerkesztő-hírolvasó. Ez után következett a Hír24, és végül 2014. február 23-tól az Érd FM. Itt voltam az indulásnál 7 évvel ezelőtt, és – néhány hónap kihagyástól eltekintve – azóta szerkesztem és mondom a híreket a 101,3-as frekvencián. 2015 óta a Zónázó felelős szerkesztőjeként főként a helyi hírekkel foglalkozom. Addig nem sokat tudtam Érdről, 2005-ben költöztem ide, de az elmúlt években – a számtalan interjú készítése által is – elég jól megismertem, lassacskán lokálpatriótává váltam, és egyre gyakrabban gondolom azt: Érden jó.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email