22_03_29_erdmost_nincskep

Spartacus: Maradtak az NB I-ben!

22_03_29_erdmost_nincskep

Spartacus: Maradtak az NB I-ben!

Kaszás Elza diákolimpiai bajnok, emellett még két érmet szereztek az Érdi Spartacus SC női birkózói a döntőről, míg a felnőtt férfi csapat megőrizte NB I-es tagságát.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Kiskunfélegyházán a városi sportcsarnokban közel kétszáz indulóval került megrendezésre a diák és serdülő női diákolimpia országos döntője. A lányok most nem az egyesületüknek szereztek dicsőséget, hanem a saját iskoláik színeiben indultak. 46 kilogrammban Kaszás Elza nagyon eredményes birkózással lett első, miután a finálét pillanatok alatt nyerte meg, s lett aranyérmes, míg testvére, Lilla az 52 kilósok között a dobogó legalsó fokára állhatott. 40 kilóban Baljer Kitti éppen lecsúszott az első helyről, miután a döntőben vereséget szenvedett, így ezüstérem került a nyakában a diákoknál. Gazsi Blanka és  serdülőknél versenyző Baljer Roxánasem tudott pontszerző helyen zárni.

A tavaszi odavágók után ezen a hétvégén a Budapesti Honvéd SE adott otthont a férfi birkózó NB I visszavágóinak és helyosztóinak, ahol eldőlt, mely együttesek folytatják szereplésüket az az NB I-ben, illetve kik jutnak fel az Extraligába, s kik esnek ki az NB II-be.

A három szőnyegen zajló csapatversenyen az érdiek tizennégy birkózója mérette meg magát. A bentmaradást célul kitűző érdiek a Tatabányai SC-t 6–2-re győzték le, amivel a csoport harmadik helyén végeztek a válogatottak sorát felvonultató BHSE és Vasas SC mögött, illetve a Tatabánya előtt. Ezzel pedig eldőlt, hogy marad NB I-es az Érdi Spartacus, miután az ötödik helyért vívott helyosztót az ugyancsak több válogatott versenyzővel kiálló Kecskeméti TE-vel. Az érdiek rendkívül kiélezett mérkőzéseket vívtak a Bács-Kiskun megyeiekkel, s 4–4-es döntetlen után Végh Richárd, Végh Artúr Molnár Tamás és Kovács Bence minden meccsüket megnyerték, így az érdiek ötödik helyen végeztek.

Az Extraligába a két éve alakult BHSE jutott fel a Sziget SC-t, a Vasast, a BVSC-t, az Érdi Spartacust és a Kecskemétet megelőzve, míg az NB II-be a Tatabánya és a Dorog esett ki.

Eredmények, Diákolimpia:
40 kg: Baljer Kitti II.
46 kg: Kaszás Elza I.
52 kg: Kaszás Lilla III. 

Az Érdi Spartacus SC tagjai a felnőtt csapatbajnokságon:
Bencze György, Berta Mike, Buzás Patrik, Délceg József, Ferenczi Adrián, Kovács Bence, Molnár Tamás, Nagy Krisztián, Pataki Sámuel, Sárosi János, Szántó Dávid, Varga Dániel, Végh Artúr, Végh Richárd

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email