Segítség a krízishelyzetben élőknek

Telt házzal üzemel a januári hidegben a hajléktalanszálló, de a túlélési ponton még tudnak fogadni rászorulókat. A hajléktalanellátásban dolgozók egyetlen olyan emberről tudnak, aki az utcán él - és nem hajlandó igénybe venni ezt az ellátást -, de az utcai szociális munkások több mint száz olyan emberről gondoskodnak, akiknek van ugyan fedél a fejük felett, de nagyon rossz körülmények közt élnek. A rendkívüli hidegben tartós élelmiszerrel, pokróccal, meleg ruhával tudjuk leginkább segíteni a hajléktalanellátó munkáját.

Minden ágy megtelt az érdi hajléktalanszálló éjjeli menedékhelyén, illetve az átmeneti szálláson. Az új jogszabály lehetőséget ad arra, hogy krízisidőszakban három-három ággyal megnöveljék a maximális férőhelyet, ami meg is történt, és kialakítottak egy túlélési pontot is, ahol jelenleg 7-8 ember tölti az éjszakát, és még ötnek jut hely. A nappali melegedő is telt házas – tudtuk meg Stehlik Krisztiántól, a Hajléktalanellátó Központ vezetőjétől, aki elmondta azt is: a százhalombattai szállón még el tudják helyezni a hozzájuk fordulókat, ha szükséges, de ők is nehezen tudnak már fogadni.

A szakemberek tudomása szerint az utcán jelenleg mindössze egy ember él – ő semmilyen rábeszélésre sem hajlandó a szállón tölteni az éjszakákat. Sokan vannak azok, akiknek ugyan van fedél a fejük felett, de lakás céljára igazából nem alkalmas épületben, illetve olyan helyen élnek, ahol kikapcsolták a közműveket. Az utcai szociális munkások több mint száz ilyen nehéz sorsú emberről gondoskodnak nap mint nap: ennivalót, ruházatot, forró italt, gyógyszereket szállítanak nekik.  

– A Tesco élelmiszermentő programja keretében pékárut, zöldséget, gyümölcsöt osztottunk szét, és folyamatosan érkeznek a különféle felajánlások is. Nagy örömmel fogadjuk a használható, tiszta meleg ruhaneműt, takarókat, illetve a tartós élelmiszereket, mert ehhez az élelmiszermentő programban nem jutunk hozzá. Kapcsolatban állunk az Élelmiszerbankkal, a tőlük kapott adományt (konzervet, kekszet) szintén kiszállítjuk – tette hozzá. Arra a kérdésre, hogy tüzelő beszerzésében tudnak-e segíteni, Stehlik Krisztián elmondta: a segélyekhez, illetve a különféle támogatásokhoz szükséges nyomtatvány kitöltésében, benyújtásában igen, fát azonban nem tudnak adományozni.

Jelenleg három ember dolgozik a területen azon, hogy a krízishelyzetbe került emberekhez eljussanak ezek az adományok. Nemcsak az utcai ellátásban részesülő mintegy száz embernek szállítanak ennivalót, hanem családoknak is, együttműködve a családsegítő szolgálattal.

Forrás
Archív fotó