22_03_29_erdmost_nincskep

Próbára tehették tudásukat a Kós diákjai

22_03_29_erdmost_nincskep

Próbára tehették tudásukat a Kós diákjai

Legalábbis kipróbálhatták, hogy meg tudnak-e birkózni egy olyan elméleti és gyakorlati feladatsorral, ami ahhoz kell, hogy az ember lánya és fia rendőrként tanuljon tovább. A lehetőséggel nem csak a végzősök, hanem már a 9. osztályosoktól kezdve sokan, szám szerint negyvenegyen éltek.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A próbafelvételi két részből épült fel: az egy órás, általános műveltségi kérdésekből álló, feleletválasztós tesztsor kitöltése után fizikai felmérés várt a diákokra, ahol a kötelező futás mellett nyolc számból (köztük húzódzkodás, ingafutás, felülés, fekvenyomásból) kellett ötöt választaniuk és teljesíteniük.

Tucsányi István alezredes, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Közrendvédelmi és Határrendészeti Osztályának és a Kisebbségi Kapcsolattartási Munkacsoport vezetője elmondta, hogy harmadik alkalommal szerveztek a Kósban próbafelvételit. Mint kiemelte, az eseménynek egyrészt az volt a célja, hogy a tanulók megismerkedjenek azokkal a feladattípusokkal, amelyek a rendészeti szakgimnáziumok felvételijén várnak majd rájuk, illetve hogy még idejekorán felmérjék, mennyire készültek fel akár tudásban, akár kondícióban erre, és ha kell, javítsanak teljesítményükön a felvételiig, ha valóban ezt a pályát választják. 

Az egyik próbafelvételiző, Sövényi Noa lovas rendőr szeretne lenni, de most elsődleges célja, hogy felvegyék a Közszolgálati Egyetem rendészeti szakára. A próbafelvételivel kapcsolatban az Érd Tv kérdésére elmondta, hogy fontosnak tartja, hogy visszaigazolást kapjon, mit tud, min kell még változtatnia, illetve, hogy a fizikai állóképességén kell-e javítania. Utóbbira nem készült külön, hiszen versenyszerűen röplabdázik és rendszeresen lovagol. 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email