22_03_29_erdmost_nincskep

Portrék a nagyvilágból

22_03_29_erdmost_nincskep

Portrék a nagyvilágból

Az utcai fényképezés egy sajátos műfaját mutatja meg nekünk a Parkvárosi Közösségi Házban Tusa Viktória és Glavatiné Nagy Éva Arcok a világból című kiállítása, aminek alcíme – színek, portrék – világít rá a lényegre.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A klasszikus utcai fotográfia többnyire sejtelmes, az arcok mutatását lehetőleg kerülő, a mozdulatokra, az ellentétekre és főleg az árnyékokra épülő, jellegzetesen fekete-fehér képei helyett a városok harsányan színes, élettel teli világa tárul elénk a spontán portrék által.

– Szeretem nézni az embereket, és mivel fényképész vagyok, szeretem megörökíteni őket – mondja Tusa Viktória, s hozzá teszi még, hogy ez nem mindig könnyű, sokan nem szeretik ugyanis a rájuk szegeződő kamerát, noha külföldön azért lényegesen toleránsabbak az emberek, pedig ő inkább csak a szomszédos európai országokba jár, és ott keres jellegzetes arcokat, amelyek olykor önmagukban is sokat mondóak, máskor pillanatnyi környezetükkel együtt alkotják meg a képet.

A tárlatot megnyitó Nagy Rozália képzőművész, amost első ízben kiállított munkákról azt mondja: olyan elevenek és természetesek ezek az elkapott pillanatok, hogy olyan érzése van az embernek, mintha ott lenne az utcán, és az emberek  között sétálgatna.

Glavatiné Nagy Évát már gyermekkorában megérintette a felfedezés vágya, egy világutazó rokon ugyanis rendszeresen küldött nekik egzotikus fényképeket távol-keleti országokból, amelyek lenyűgözték a kislányt. Sok időnek kellett persze eltelnie, hogy maga is felkereshesse ezeket az országokat, de amikor teheti újra és újra útnak indul Indiába, Nepálba, Burmába, Srí Lankára vagy Peruba. Hasonlóan Tusa Viktóriához – nem véletlenül állítottak ki együtt, azon túl, hogy barátnők – ő is kedveli megfigyelni az embereket, elcsípni a pillanatot, s ezek által fölvillantani a távoli országok hétköznapjait.

(A kiállítás megtekinthető október 16-áig a Parkvárosi Közösségi Házban.)

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email