22_03_29_erdmost_nincskep

Ötvenmillió egy tanulmányért

22_03_29_erdmost_nincskep

Ötvenmillió egy tanulmányért

T. Mészáros András olyan pályázati katyvaszt hagyott a városra, melyben Érd hátrányos helyzetbe kerül – így reagált Csőzik László a volt polgármester pénteki sajtótájékoztatójára, amelyen T. Mészáros a zöldhulladék elszállítását kritizálta. 

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

T. Mészáros András azt mondta: „a kormány 1,3 milliárdot adott Érdnek, hogy ott megvalósulhasson a zöldhulladék-feldolgozás, és az ebből a pénzből korábban tervezett komposztálót nem folytatta az új városvezetés, viszont otthagyják az ingatlanok előtt a zöldhulladékot”.

Csőzik László szerint ismét a „szokásos csúsztatással és a tények enyhén szólva is szabad kezelésével” állunk szemben. A polgármester elmondta, hogy T. Mészáros András és az előző városvezetés a Modern Város Program keretein belül 50 millió forintot akart kifizetni egy 130 oldalas tanulmányért.

„Ezt már nem tudta érvényesíteni a programban, ezért megpróbálta elsütni egy komplex hulladék kezelő rendszer kiépítésére szánt KEHOP-os pályázatban, amelyben szintén nem sikerült, érthető módon – mondta az Érd Mostnak Csőzik László. — Közben Bicskén szinten pályázati pénzből elindították egy vegyes hulladék válogató mű megvalósítását, de nem sikerült befejezniük, ezért az érdi KEHOP-os pályázatunk terhére változtattak a műszaki tartalmán, hogy az érdi projekt terhére fejezzék be azt a projektet. Ez nekünk persze nem felel meg, ezért lehetőségeink szerinti legjobb műszaki tartalommal igyekszünk megvalósítani. Ennek része egy komposztáló üzem első lépcsője. Ez egyébként egy félig elkezdett projekt, amelyben már történtek beszerzések, de a maradék 1,4 milliárdot még ezután fogjuk felhasználni. Tehát az 50 millió pontosan az az összeg, ami T. Mészároséknak hála hiányzik Érd költségvetéséből – tette hozzá a polgármester.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email