22_03_29_erdmost_nincskep

Női kézi: idegenben is legyőzte a Lublint az ÉRD

22_03_29_erdmost_nincskep

Női kézi: idegenben is legyőzte a Lublint az ÉRD

A hazai 29–24 után idegenben 29–23-ra győzte le a lengyel MKS Lublint az EHF-Kupa C-csoportjának negyedik fordulójában az ÉRD női kézilabda csapata.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Nagyon egymásnak feszült az MKS Lublin és az ÉRD az EHF-Kupa C-csoportjának negyedik körében rendezett lengyelországi összecsapás elején. Igaz, a múlt héthez képest nem változott a számos játékosát sérülés miatt nélkülöző lengyel rivális összetétele, ennek ellenére a hazaiak már az első percekben jelezték: az ÉRD ezúttal is hatvanperces küzdésre számíthat.

A Lublin jól is kezdte a meccset, Joanna Szarawagát rendre megtalálták a társak a hatos vonalán, s az ő góljainak köszönhetően az Alexandra Nascimento által vezérelt érdiek csak futottak az eredmény után.

Aztán a tizedik perc után kissé megváltozott a játék képe, a kapusok is egyre inkább belendültek, olyannyira, hogy Janurik Kinga a 17. percben egészpályás, üreskapus gólt szerzett, mellyel a mérkőzésen először vezetett az ÉRD (8–9).

A következő percekben mindkét csapat védekezése felkeményedett, a hazaiak pedig Dominika Wieckowska révén visszavették az előnyt (11–10). Igaz, ez is tiszavirág életűnek bizonyult, hiszen a játékrész hajrájában Kiss Nikolett nagyon elkapta a fonalat, egymás után három gólt rámolt a Lublin kapujába, így a szünetre kétgólos, 14–12-es ÉRD-vezetéssel vonultak a felek.

A második játékrészt az ÉRD kezdte, Markéta Jerábková pedig egy perc alatt kétszer is betalált (12–16), mellyel megalapozta a vendégek egyre biztosabb három-négygólos előnyét, melyet Kiss Nikolett és Szabó Laura állandósított a következő időszakban.

A hazaiak nyolcperces gólcsendjét kihasználva Tóth Gabriella góljainak köszönhetően pedig a játékrész derekára hétgólos előnyt épített az ÉRD (15–22). Robert Lis időkérése sem hozta meg az áttörést a lengyel csapatba. Natalia Nosek révén ugyan hosszú idő után a hazaiak ismét eredményesek voltak, ennek ellenére az ÉRD a hajrá előtt már kilenccel is vezetett (16–25), de egy védés után Janurik Kinga sérülést szenvedett, a hátralévő bő tíz percre pedig Julie Foggea állt az ÉRD kapujában.

Szabó Edina gárdája a hajrában is remekül tartotta magabiztos előnyét, végül megérdemelt, 29–23-as győzelemmel szerezte meg első idegenbeli sikerét a nemzetközi porondon.

Az ÉRD legközelebb január 29-én, 19 órától lép pályára, amikor a Magyar Kupa negyedik fordulójában a Váci NKSE vendégeként játszik.

Női kézilabda, EHF-Kupa, C-csoport, 4. forduló
MKS Lublin (lengyel)–ÉRD 23–29 (12–14)
Lublin. Vezette: Capoccia, Jucker (svájciak)
Lublin: Gawlik – Krolikowska 1, Nosek 2, KOCHANAIK 7 (2), Szarawaga 5 (1), WIECKOWSKA 5, Nocun 1
Csere: Besen (kapus), Matuszczyk 2 (1), Gadzina, Olek
Vezetőedző: Robert Lis
ÉRD: Janurik 1 – NASCIMENTO 8 (1), KISS N. 4, TÓTH G. 4, KISFALUDY 2, Jerábková 5, Bízik R. 2
Csere: Foggea (kapus), Kovacsevics, Termány, Lavko, Szabó L. 1, Schatzl Natalie 1, Király R. 1
Vezetőedző: Szabó Edina
Az eredmény alakulása. 5. perc: 4–4. 10. p.: 7–6. 17. p.: 8–9. 21. p.: 11–10. 28. p.: 11–14. 33. p.: 12–16. 39. p.: 15–19. 49. p.: 16–25. 53. p.: 19–25. 56. p.: 20–27.
Kiállítások: 6, ill. 4 perc
Hétméteresek: 6/4, ill. 3/1

Az ÉRD programja
01.29., 19.00:
Váci NKSE–ÉRD (Magyar Kupa, 4. forduló)
02.01., 15.00: Odense Handbold (dán)–ÉRD (EHF-Kupa, C-csoport, 5. forduló)
02.05., 18.00: ÉRD–Dunaújvárosi KKA
02.09., 17.00: ÉRD–CS Gloria 2018 Bistrita-Nasaud (román) (EHF-Kupa, C-csoport, 6., utolsó forduló)
02.15., 18.00: MTK Budapest–ÉRD

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email