22_03_29_erdmost_nincskep

Női kézi: győzelemmel zárta az évet az ÉRD

22_03_29_erdmost_nincskep

Női kézi: győzelemmel zárta az évet az ÉRD

A női kézilabda Európa-bajnokság miatti szünet után Kisvárdán folytatta a bajnokságot az ÉRD, amely 1–1-et leszámítva végig vezetve győzött három góllal.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Parádés védekezéssel, remek kapusteljesítménnyel kezdte a naptári évet lezáró, Kisvárda elleni idegenbeli mérkőzését az ÉRD a női kézilabda NB I 10. fordulójában. Szabó Edina csapata Jovana Kovacsevics révén szerzett vezetést, ezt követően az agresszív védekezésnek és Janurik Kinga védéseinek köszönhetően a vendégek 4–1-re léptek meg, amely után Vlatko Djonovics magához hívta övéit.

A következő percek az eladott labdákról szóltak, amelyből az ÉRD jött ki jobban, hiszen bő negyed óra játék után négyre növelte előnyét, de Szabó Laura kétperces kiállítását jól használta ki a szabolcsi csapat.

A huszadik perc elején Szabó Edina is időt kért, az eligazítás után pedig már támadásban is egyre jobb megoldásokat választottak az érdiek: Jovana Kovacsevics átlövés- és Krpezs-Slezák Katarina lerohanásgóljával visszaállt a közte négy (4–8). Sőt, Tóth Gabriella, Szabó Laura és Jelena Lavko is eredményes volt, így 25 perc után a Kisvárda másodszor is időt kért (6–11). A játékrész hajrája ennek ellenére nem hozott változást, az első félidőben tizenkét (!) védést bemutató Janurik Kingának, valamint a kiváló védekezésnek köszönhetően az ÉRD ötgólos előnnyel vonulhatott az öltözőbe (8–13).

A második harminc perc elején a Kisvárda átállt a hét a hat elleni játékra, amely eleinte jól működött, hiszen öt perc alatt háromszor is betaláltak Tamara Radojevicsék, de ennek nem sokkal később meglett az ára, hiszen a hazaiak támadásban eladott labdáit jól használták ki Tóth Gabrielláék.

A félidő közepén Julie Foggea előbb Tamara Radojevics, majd Isabel Guialo hétméteresét is hárította, a hazaiak dolgát pedig az is nehezítette, hogy Jovana Kovacsevics kétperces kiállítását sem tudták kihasználni, az ÉRD büntetett, s Kiss Nikolett góljával ezt az időszakot is megnyerte 1–0-ra.

Az utolsó negyedórában kapufák és rontott ziccerek miatt az ÉRD előnye csökkent, hiszen a Kisvárda egy 5–1-es szériát produkált, így öt perccel a vége előtt “látótávon belülre” került (20–24). Még ebből is tudott faragni Tamires Morena és Tamara Radojevics révén a KKC, de ez már csak kozmetikázás volt, az ÉRD a mérkőzést végig uralva győzött 26–23-ra.

– Nagyon örülök ennek a győzelemnek, gratulálok a lányoknak. A győzelemről beszéltünk, de az volt a legfontosabb, ahogyan készültek erre a meccsre és, hogy ez megmutatkozik-e a pályán és ez ma sikerült, ez pedig nagy pozitív lökést fog adni a csapatnak – értékelt Szabó Edina, az ÉRD vezetőedzője.

– Mondtam a meccs előtt, hogy hatvan percen keresztül a legmagasabb szinten kell játszanunk, ha meg akarjuk nyerni ezt a mérkőzést. De az első félidőben Janurik remekül védett, ami rányomta a bélyegét a teljesítményünkre, mert a tiszta helyzeteinket is védte. Sajnos a mérkőzés előtt Vesna Milanovic-Litre megsérült, ezt megérezte a védekezésünk, hiszen ő a legjobb védekező játékosunk. De gratulálok az ÉRD-nek, többet mutatott ma és sima győzelmet aratott – így Vlatko Djonovics, a Kisvárda Master Good SE vezetőedzője.

– Magabiztos győzelem volt, szerencsére a vezetést nem adtuk ki a kezünkből. A végén egy kisebb hullámvölgybe kerültünk, de örülök, hogy Janurik Kinga is sokat tudott védeni, Julie Foggea is heteseket tudott védeni, ami sokat lendített rajtunk. Volt egy öt nullás szériánk, amit kicsit sajnálunk, de összességében egy jó mérkőzést játszottunk – fogalmazott az ÉRD irányítója, Tóth Gabriella.

– Arra készültünk, hogy jó felállásban tud támadni a Kisvárda, tehát, ha meg tudjuk akadályozni őket felállt fal ellen és lerohanásban, akkor van esélyünk itt, hiszen jó csapatról beszélünk, tele sztárokkal. Nagyon örülünk, hogy sikerült két pontot szerezni, mert sokat adtunk érte és úgy voltunk vele, hogy nem megyünk el innen két pont nélkül – értékelt az ÉRD csapatkapitánya, Janurik Kinga.

Az ÉRD a DVSC-Schaeffler ellen folytatja szereplését január 5-én, 18 órakor az ÉRD Arénában.

Női kézilabda NB I, 10. forduló
Kisvárda Master Good SE–ÉRD 23–26 (8–13)
Kisvárda, 1000 néző. V: Bócz, Wiedemann
KKC: PÁSZTOR – Orbán Adrienn 1, A. Klikovac 1, Guialo 2 (1), MORENA 7, Hakunova 2, Avdekova 1
Csere: Kordowiecka (kapus), RADOJEVICS 7, Rebicová, Dragut, Benko, Milosevic 2, Tomkovics
Edző: Vlatko Djonovics
ÉRD: JANURIK – KRPEZS-SLEZÁK 6 (1), Lavko 1, TÓTH G. 6, Simon A., Kovacsevics 3, C. Lassource 1
Csere: Foggea (kapus), KISS N. 3, SZABÓ L. 4 (1), Jerábková 2
Edző: Szabó Edina
Az eredmény alakulása: 5. perc: 1–3. 15. p.: 2–5. 20. p.: 4–8. 25. p.: 6–11. 35. p.: 11–15. 43. p.: 14–20. 48. p.: 15–23. 56. p.: 20–24.
Kiállítások: 0, ill. 4 perc
Hétméteresek: 4/1, ill. 2/2

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email