22_03_29_erdmost_nincskep

Mennyire érdekli az érdieket Érd?

22_03_29_erdmost_nincskep

Mennyire érdekli az érdieket Érd?

Az érdiek többsége talán nem is tudja, milyen jelentős múltja van a városnak. Pénzbe is kerülne az örökségünket ápolni, bemutatni, meg aztán, ahol történelmi emlékhely van, ott nem lehet ipari park, lakótelep. Békési Ellával, érdi származású kulturális örökségvédelmi régésszel beszélgettünk.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Iparművész szülei rengeteg kreativitással és művészi hajlammal vannak megáldva. Hogyan találta ki ebben a közegben, hogy régész lesz, és kulturális örökségvédelemmel foglalkozik?

Nem áll olyan távol egymástól a kettő. Talán 10 éves lehettem, amikor megkérdeztem a papát, hogy hívják azt a mesterséget, amikor valaki régi dolgokat ás ki a földből. Mondta, hogy ez a régész, én pedig azt feleltem, hogy akkor régész akarok lenni. Nem a kincstalálás izgatott ebben, a régészet nem is erről szól, hanem, hogy azok a dolgok hogyan kerültek a földbe, és mit mesélnek az akkor élt emberekről. Érdekelt az egyiptológia, a hieroglifák, a földközi-tengeri kultúrák, a nyelv és az írás fejlődése, a művészetek, az építészet, tanultam rajzot, művészettörténetet, és nagyon szerettem utazni. Sokat kirándultunk a családdal, olyankor sorra jártuk a múzeumokat is.

Végül Londonban tanult tovább. Meg sem fordult a fejében, hogy magyar egyetemet válasszon? 

Nem. Eredetileg Olaszországba akartam menni, sokat tanultam a nyelvet is, hónapokat töltöttem Firenzében, Rómában. Ugyanígy tanultam az angolt is: évekig minden nyáron nyelviskolába jártam Angliában, Oxfordban, és az egyik rokonunknál laktam Bristolban. Aztán rátaláltam egy magyar intézetre, amely abban segíti a diákokat, hogy eredményesen pályázzanak angliai és külföldi egyetemekre. Az ő segítségükkel jelentkeztem végül angliai egyetemekre Olaszország helyett. A University College of London (UCL) egyetemen végeztem az alap- és a mesterképzést is, ahol a kulturális antropológia és a régészet vezeti a világranglistát.

Kitől, mitől kell védeni a múlt örökségét? És meddig – az idők végezetéig?

Ez attól függ, milyen örökségről beszélünk. A szellemi örökségünket például egyszerűen segíteni kell tovább létezni, változni és fejlődni. Sokban befolyásolja a ma élők viselkedését, gondolkodását az, miként áll hozzá az élethez az adott társadalom vagy egy kisebb népcsoport – a történelmi tapasztalatok, vélekedések ugyanis észrevétlenül átadódnak generációról generációra. Ezt csak úgy tudjuk megérteni, ha az ásatások, történelmi kutatások alkalmával – vagy csak úgy – körbe járunk az adott településen, kérdezősködünk, hogy milyenek az ott lakók benyomásai, történetei, hogyan gondolkodnak.

Mielőtt kitört volna a világjárvány, egy parányi közép-amerikai országban, Belize-ben dolgozott – amely a maja kultúra egyik bölcsője. Az ottani embereknek például mit jelentett, amikor a külföldről jött kutatók megmutatták nekik az ásatások nyomán, hogy ők kik és honnan jöttek?

Ez a „gyarmatosító”, eurocentrikus hozzáállás a kulturális örökségvédelemhez. Nem kell senkinek sem megmondani, hogy neki milyen az identitása, hiszen azt mindenki maga tudja. A probléma az, hogy sok helyen a kulturális örökségvédelemben dolgozó szakemberek – így Belize-ben is a legtöbb régész – jórészt amerikai vagy fehér bőrű európai, és kevés lehetőséget kapnak például a maja származású kutatók.

A maják leszármazottai hogyan viszonyulnak a kulturális örökségükhöz? Azt mondják, hogy az ő titkos történelmük maradjon csak az őserdő titka, és a fehér emberek ne háborgassák? Vagy ellenkezőleg: jöjjenek csak, hisz a turizmus jó bevételi forrás?

Belize-ben és az egész közép-amerikai karibi térségben jellemző, hogy az őslakosságot nem minden estben lehet élesen elkülöníteni. Vannak ugyan jellemzően maja falvak, de a gyarmatosítás idején az angol, spanyol és karibi népesség összeolvadt az őslakossággal. Több mint 30 maja nyelv van, és ezek közül a legtöbbet még ma is beszélik. Vegyes a lakosság, és erre mindenki büszke. A 264 fős faluban, ahol dolgozom, négyféle templom van, a lakosság nagy része guatemalai menekült, a polgárháború idején telepedtek le. Van dél-ázsiai hindu és kínai eredetű népesség is, akiket a britek rabszolgának hoztak be a cukornádültetvényekre. A garifuna lakosság a karibi őslakosok és az afrikai rabszolgák leszármazottai.

Egy ennyire vegyes népcsoport tud büszke lenni Belize múltjára?

Igen, hiszen az ország elfogadja az összes népcsoportot, és valamennyi kultúrát tanítja is az iskolában. Persze vannak problémák, de alapvetően mindenki büszke mindegyik kultúrára. Minden falunak megvannak a saját hagyományai, vallásilag is vegyes a népesség, tisztelik egymás ünnepeit és hagyományait. Sokfelé megmaradtak a hagyományos életformák, főleg, ahol nincs áram, televízió, internet, ott harmóniában élnek a természettel, vadásznak, halásznak, gyógyfüveket gyűjtenek. Beleszerettem az országba, úgyhogy évekig visszajártam. A mesterképzés után néprajzi kutatást is végeztem ott. Most is egy ottani projekten dolgozom, innen Érdről, a hajdani gyerekszobámból.

Sokat foglalkozott azzal, hogyan lehet civil szervezetek és egyéb adományozók bevonásával emberi és anyagi erőforrásokat mozgósítani a kulturális örökség védelmére. Van ötlete, mit lehet ezért tenni a forráshiányos Érden?

Régészeti ásatásokra sehol sincs pénz. Sokba kerül, nemcsak maga az ásatás, de a fenntartása is. A kultúra azonban – maguk az emberek. Ha bevonjuk az embereket az örökségvédelembe, nem feltétlenül kell sok pénz. Ebből kiindulva hoztunk létre egy évvel ezelőtt egy nonprofit céget a barátnőimmel, azzal a céllal, hogy bevonjuk az embereket a kulturális örökség védelmébe. A saját pénzünkből és adományokból finanszírozzuk. Beletettünk pár száz dollárt, kifizettük a weboldalt és a regisztrációs költségeket, minden munkát önkéntesek végeznek, mi is önkéntesként dolgozunk.

Ófaluban laknak olyan emberek, akiknek már a felmenőik is mind érdiek voltak. A terebélyesedő város új részein pedig rendkívül vegyes identitású lakosság telepedett le. Mennyire fontos egy ilyen városban a kulturális örökség kérdése?

Nagyon fontos. Egyrészt azért, mert akik ma nem kötődnek Érdhez, azok is kötődhetnek, ha megismerik a város történelmét, illetve, ha vannak olyan kulturális események, amelyekbe bevonják őket. Fontos, hogy ne különítsünk el különböző régiókat Érden, hanem az egészet együtt kezeljük. Nemcsak a régészeti lelőhelyek fontosak, meg a város hosszú történelme, hanem az is, hogy akik betelepültek, hogyan vetődtek ide. Mondják ezt el az emberek, hiszen, ha saját magukat látják reprezentálva a város történelmében, identitás-történetében, bármennyire rövid is ez a történelem, sokkal jobban fognak a városhoz kötődni. 50-60 év múlva már ezek a történetek is részei lesznek Érd múltjának.

A gyakorlatban hogyan történik az ilyen örökségfeltárás? 

Érdemes civil szervezeteket létrehozni, illetve lehet ez akár egy önkormányzat által finanszírozott projekt is. Kell hozzá egy kis marketing a közösségi oldalakon, ami sokakhoz eljut, és egy felhívás, hogy az emberek osszák meg a történeteiket. Fel kell venni videóra, hogyan kerültek ide, mit csinálnak, mit szeretnek itt. Ebből lehet kiállítás – akár online -, vagy mint egy kulturális projektet, föl lehet tenni az önkormányzat oldalára. Meglepő, mennyire lelkesek tudnak lenni az emberek. Belize-ben már az első héten több mint kétezer ember lájkolta a Facebook oldalunkat. Sok önkéntes írta, hogy nem ért az örökségvédelemhez, se a régészethez, de ha van valami esemény, ahol tudjuk őt hasznosítani, szívesen jön. Vannak olyan projektjeink, amiket maguk az önkénteseink javasoltak.

Milyen eseményeket lehetett kulturális örökség témára építeni?

A járványhelyzet előtt más nonprofit szervezetek például szerveztek régészeti és kézműves fesztivált a nyári szezonban, ahol megosztották az emberekkel az új felfedezéseiket. A pandémia óta inkább csak online eseményeket lehet szervezni. Például régész barátnőimmel a szakmánkról beszélgettünk. Ó, milyen érdekes, mondták, akik hallgatták, és máris elindult a párbeszéd. Aztán meghirdettünk más online beszélgetéseket a Facebookon, élőben rögzítettük, az emberek kommentelhettek, a végén válaszoltunk a kérdéseikre. Nem helyes, hogy az emberek nem tudnak arról, mi történik a saját hátsó kertjükben, ahol egy csomó külföldi régész az ő kulturális identitásukkal kapcsolatos leleteket talált. Persze nem lehet mindent azonnal nyilvánosságra hozni, és beengedni az embereket az ásatásra. De a kutatásokról lehet beszélni, és meg lehet osztani a feltárás után összeálló képet, olyan nyelven, hogy megértsék a helybeliek. A nonprofit szervezetünk ilyenfajta tanácsadással is foglalkozik.

Egy ilyen vegyes identitású településnek, mint Érd, hogyan mutatná be az örökségét? Van itt elég mutatnivaló?

Van, bőven. Nemcsak a régészeti vagy a kulturális helyek mennyisége, hanem a minősége, és a történelmi időben való kivetülése is jelentős. A több száz éves minaret történelméhez hozzátartozik a körülötte élő lakosság is. Nem beszélve a kastélyról. Vagy ott van például a Fundoklia-völgy: maga a régészeti lelőhely nem látható, csak egy-két visszatakart földhányás. De fontos a tudat, hogy ott őskori maradványok voltak, és lehet köré kulturális eseményeket szervezni. Akár interjúkat is olyan emberekkel, akik ma ott laknak, hogy miként viszonyulnak a helyhez. Ugyanígy körbe lehet járni az egész várost a jelenkori kultúránk megörökítése céljából. Nemcsak a régmúlt érdekes, hanem az is, hogyan viszonyulnak az emberek a természethez, az itteni élethez, hiszen ez mind a kultúra része. Amikor megkérdezzük az embereket, abban nem csak a gesztus fogja meg őket, hanem az is, hogy saját magukat látják reprezentálva a témakörben. Ennek a folyamata is lényeges – alkalom arra, hogy az emberek megismerkedjenek, és együttműködő közösségeket tudjanak alkotni.

Ettől még mindig nem lesz mit mutatni a múltból. A turistáknak nem lehet azt mondani: volt itt egy római út, de most már csak ez a pár kő maradt.

Miért ne? Nem a mennyiség számít, hanem a történet. Néhány kő is valami, ha van, de a hiány is érdekes, hogy miért nincs itt semmi. Mi történt az emberekkel? Úgy kell felállítani emlékhelyeket, túrákat, információs pontokat, hogy azzal foglalkozzunk, ami van. Lehet, hogy csak két kő maradt, de az is fontos, hogy miért csak ennyi. Ha ezt elmondjuk, érdekelni fogja az embereket – legalábbis egy réteget. Ide olyan turistákat lehet vonzani, akiket a kulturális turizmus érdekel.

Az emberek szeretik az eredeti műtárgyakat látni. Minden itteni lelet távoli múzeumokban van, itt csak a hűlt helyük.

Nem annyira tárgyközpontúak a turisták, mint ahogyan gondoljuk. Ha arra fókuszálunk, hogy itt voltak a tárgyak, és ez fontos volt, de most nincsenek itt, ezért már az egész nem fontos, akkor ezek a helyek érdektelenné válnak. De ha azt mondjuk, hogy itt ez és ez történt, bár csak ez a két kő maradt meg, akkor a kulturális tartalomra fognak fókuszálni az emberek. A legfontosabb azonban, hogy magukat az érdieket érdekelje először, mi van a saját városukban. Vagy mi nincs.

Nem tudjuk, mi érdekli őket, hiszen még senki nem kérdezte meg tőlük.

Érdemes lenne kulturális interjúsorozatot készíteni, hogy felmérje a város, mennyire érdekli az érdieket Érd. Önkéntesek fölvehetnének videókat emberekkel, akik elmesélik, milyen problémákkal küzd a város, hogyan védi az értékeit. Ez mind érdekli a turistákat. Létre lehet hozni kis kiállításokat közösségi épületekben.

Azon nem gondolkodik, hogy Magyarországon vállaljon munkát?

Nem. Egyelőre túl nagy falat lenne. A nonprofit szervezetünk európai ágát szeretnénk létrehozni, és valahol Európában élni. Magyarországon nagyon sok az enyémhez hasonló mentalitás ellen dolgozó erő. A szakmában még megvolna a nyitottság, de amint pénzre lenne szükség, vagy akár csak szóbeli támogatásra a felsőbb körökből, az már nem lenne, sőt, keresztbe tennének.

Mert itt az van, hogy majd mi megmondjuk, mi a magyar kulturális örökség?
Igen, ez a legnagyobb probléma. Az teszi veszélyessé, hogy így lehet ideológiai és politikai célokra használni és eltorzítani a kulturális örökséget. Így lehet bizonyos embereket bevonni, másokat pedig kitaszítani. Következményképpen pedig elveszíteni a kulturális identitásunkat, amibe beletartozik az is, ami nem tetszik, meg az is, ami esetleg vitatott, ami kényes téma, és az is, amit nem támogat a hivatalos örökségvédelem. Erre a 70-es évek óta az UNESCO is rájött, és az ENSZ más örökségvédelemmel foglalkozó szervezetei. Minket például az ENSZ belize-i szervezete felkért referencia csoportnak. Mi ugyanis ténylegesen az emberekkel dolgozunk, és személyesen ismerjük azokat, akiket el akarunk érni. Nem úgy, hogy mi mondjuk meg, mit kell kultúrának tekinteni, hanem megkérdezzük.
 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email