22_03_29_erdmost_nincskep

Megvan, hol lesz még óvodai focipálya

22_03_29_erdmost_nincskep

Megvan, hol lesz még óvodai focipálya

A Szivárvány óvoda Hegesztő utcai intézményében és a Favágó utcai Erdőszéle tagóvodában is elkészültek azok a műfüves óvodai focipályák, melyeket a labdarúgás iránt érdeklődő gyermekek használhatnak várhatóan szeptembertől. A harmadik pálya építését hamarosan kezdik a Bíbic utca elején.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A Magyar Labdarúgó Szövetség pályázatán három óvodai focipálya építésére nyert forrást Érd önkormányzata. A Szivárvány óvoda Bem téri intézményében és az Erdőszéle tagóvodában már el is készültek a pályák, míg a harmadik létesítményt a Bíbic utca elején valósítják meg a nyár folyamán.

Mint Szűcs Gábor alpolgármester az Érd Tv-nek elmondta, az óvodák kiválasztásánál figyelembe kellett venniük a területek adottságait. Azért is erre a három helyszínre esett a választásuk, mert az óvodák közvetlen környezetében volt erre alkalmas terület.

Lengyel Péter, a 3. számú választókerület önkormányzati képviselője – akinek területén valósul meg a Bíbic utcai pálya – az Érd Tv-nek elmondta, kijelölt területet évtizedekkel ezelőtt a Batthyány iskola gyakorlókertnek használta, de az elmúlt időszakban több szedés ellenére is csak szemétlerakóként funkcionál. A képviselő kitért arra is, terveik szerint ezen a területen egy street workout parkot, játszóteret és egy sütögetésre, családi időtöltésre alkalmas helyet hoznának létre a következő években.

Beszélt arról is, hogy a Bíbic utcai gyalogos aluljáró firkálmányokkal teli falát a központihoz vagy parkvárosi mintához hasonlóan graffitikkel fedik le, így például a környező – madárneves – utcák után a madarakat jelenítenék meg a falon.

A Bíbic utcai pálya építési munkálatai hamarosan elkezdődnek és a tervek szerint már nyáron el is készül ez a pálya, melyet a másik kettővel együtt szeptembertől használhatnak az óvodások.

További cikkeink

További cikkeink

A Szociális Gondozó Központ Idősek Otthona pályázatot hirdet Közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében ügyviteli munkatárs
A Szociális Gondozó Központ Hajléktalanellátás Szervezeti Egysége pályázatot hirdet közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében segítő

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email