22_03_29_erdmost_nincskep

Még több mint ezer üveggyűjtő kukát lehet átvenni

22_03_29_erdmost_nincskep

Még több mint ezer üveggyűjtő kukát lehet átvenni

Csókai Viktor, az Érd és Térsége Hulladékkezelő Nonprofit Kft. ügyvezetője volt az Érd Tv Párbeszéd című műsorának vendége, aki beszélt az elmúlt hónapokban tapasztalt csúszásokról és a hulladékgyűjtés változásairól is.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Mint az ügyvezető az elmúlt időszakban tapasztalt járatkimaradásokkal, csúszásokkal kapcsolatban kifejtette, három tényező határozta meg ezt, amelyek önmagukban is megakasztanák a közszolgáltatást. Az egyik, hogy az ÉTH eddigi működése során olyan járműveket használtak, olyan szerződéses partnerekkel, amelyek éppen kiszolgálták a tevékenységet, ezért fejleszteniük kellett a gépparkot, melyet új bérleményekkel oldottak meg, így már olyan utcákba is be tudnak menni, ahová eddig nem.

A másik, hogy az elmúlt három évben nem voltak új járattervek, pedig ezidő alatt a város lakossága négyezerrel nőtt. A harmadik okként az ügyvezető azt jelölte meg, hogy a nyári időszakban sok munkatársuk vállal idénymunkát, ezért ilyenkor lecsökken az állományuk.

„Ahhoz képest, mekkora volt a probléma, nagyon gyorsan oldottuk meg”

– húzta alá Csókai Viktor, hozzátéve, az átmeneti időszak 2-3 hétig tartott, de először a kommunális hulladékot, majd a zöldet és a szelektívet kellett pótolniuk.

„Ma már semmi panasz nincs, nem csak Érden, hanem a többi régióban sem”

– fogalmazott az ÉTH ügyvezetője.

A közösségi oldalakon többször megjelent, hogy összeöntik a szelektív hulladékot. Ezzel kapcsolatban Csókai Viktor elmagyarázta, egyrészt a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. (NHKV) nem is engedi, hogy összeöntsék a szelektívet a kommunális hulladékkal, másrészt a szelektív haszonanyagnak számít, melynek hasznosítását az ÉTH-nak kell biztosítania.

Elmondta azt is, a Sas utcai hulladékudvarban nem tudják válogatni a szelektívet, ezért az továbbviszik, de a szelektív 50%-a így is válogatási maradék, ami lerakóba vagy égetőbe kerül.

„Azért kell külön gyűjteni a papírt és a műanyagot, mert ez egy fejlődési lépcső egyik szintje. Magyarországon az ásványi olajon alapuló műanyaggyártás nagyon magas százalékát már műanyaghulladékból kell előállítani és ez a direktíva egyre szigorodik”

– fejtette ki, hozzátéve, Japánban például hét kuka van egy háztartásban.

„Érd ebből a szempontból nagyon környezettudatos, mert külön gyűjtik az üveget, a műanyagot és az üveget. Sehol a régióban nincs így”

– emelte ki Csókai Viktor, hozzátéve, még több ezer átvehető üveggyűjtő kuka van az ÉTH telephelyén, a lakosoknak csupán jelezniük kell igényüket és az ÉTH ingyen kiviszi az üveggyűjtőt. Elmondta azt is, a papír- és műanyaggyűjtő kukák már elfogytak, azokat csak pénzért rendelheti a lakosság.

Augusztus 1-től új metódus szerint szállítja a zöldhulladékot a szolgáltató. Ezzel kapcsolatban az ügyvezető kifejtette, bár már több mint négyezren vették át zsákjaikat, ez még mindig nagyon kevés.

Kitért rá, augusztusban még nem kell újrazsákolni a zöldhulladékot, hiszen az első hetekben a nem ÉTH-s zsákokat is elvitték, de tapasztalataik szerint elvétve voltak csak zöld zsákok. Csókai Viktor kiemelte, szeptembertől már csak és kizárólag ÉTH-s zöld zsákokat gyűjtenek össze, de a mellétett kévéket is ugyanúgy elviszik.

Csókai Viktor az új rendszer kapcsán elmondta, nem tartották fenntarthatónak a havi három zsákos megoldást, hiszen ha a lakos többet tett ki, akkor a szolgáltató nem hagyhatta ott a többi zsákot.

Épp ezért 2021. második felére az ÉTH 10, az önkormányzat 5 zsákot ad a háztartásoknak, míg jövőre – egész évre – 30 zsákot kapnak a lakosok.

Az ÉTH ügyvezetője ezzel kapcsolatban hangsúlyozta, az új módszerrel nincs mennyiségi határ, ha valaki 10 vagy 20 zsákot tesz ki, akkor azt elviszik, ha ÉTH-s zsákban van. Az idénről megmaradt zsákok jövőre is felhasználhatóak, de az ÉTH-tól ezen felül is vásárolhatunk zsákokat.

A házhoz menő lomtalanítással kapcsolatban Csókai Viktor elmondta, a szolgáltatást sokan veszik igénybe. Részletezte, kérik a lakosokat, hogy jelezzék, mekkora mennyiséget kell elszállítani, mert két köbméterig térítésmentesen szállítja el az ÉTH, efelett viszont már térítéses. Azért is különösen fontos, hogy előre jelezzük a lom mennyiségét, mert akkor olyan járművel mennek a szolgáltató munkatársai, amelyikben elfér a hulladék.

A Csókai Viktorral készült teljes beszélgetést megtekinthetik augusztus 20-án, 18.25-től az Érd Tv műsorán.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email