erdkupaszumo_210123

Már a nagy versenyekre hangolnak

erdkupaszumo_210123

Már a nagy versenyekre hangolnak

A hagyományokhoz hűen idén is megtartotta szokásos év eleji szumóversenyét az Érdi Spartacus SC, de a koronavírus-járvány miatt ezúttal számos nemzet visszamondta a részvételt, így az ÉRD Kupa három korosztálynak magyar bajnokság, a többieknek válogató volt az idei Európa-bajnokságokra.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Az elmúlt években a nem olimpiai sportágak legnagyobb eseményére, a Világjátékokra is lehetett kvalifikálni az Érdi Spartacus év elején tartott Érd Kupájáról, de ezúttal számos meghatározó nemzet mondta vissza részvételét a koronavírus-járvány miatt, így most „csak” négy ország kétszáz szumósa mérte össze tudását, de a magyarok mellett Ukrajnából, Azerbajdzsánból és Tádzsikisztánból is érkeztek sportolók.

A verseny az U12-es, U16-os és U18-as korosztályoknak magyar bajnokság, a többieknek pedig válogatóverseny volt az idei korosztályos és felnőtt Európa-bajnokságokra.

A Spartacus 34 indulója pedig joggal bizakodhat az újabb jó nemzetközi szereplésben, hiszen a szumósok saját termükben folyamatosan edzhettek, amely nagyban megkönnyíti a jelenlegi helyzetüket. Ráadásul az Érd Kupán induló 34 hazai szumós összesen 55 érmet szerzett, miután a válogatóversenyen tizenkét arany-, öt ezüst- és nyolc bronzérmet, az országos bajnokságon pedig tíz arany-, tizenkét ezüst- és nyolc bronzérmet szereztek.

Érd Kupa, eredmények
U12 országos bajnokság
35 kg:
III. Szlovák Levente, Narancsik Levente
40 kg: I. Jakab Roland, II. Marcinkovics-Kovács Bende
45 kg: II. Török Nándor
50 kg: II. Gulyás Milán
35 kg: II. Südi Norina
45 kg: I. Virlics Anna
50 kg: I. Csuka Letícia, II. Vejki Tamara
+50 kg: I. Szenicza Emma

U16 országos bajnokság
50 kg:
I. Narancsik Bence, II. Szenicza Nimród, III. Lovász Zoltán, V. Szlovák Dominik
65 kg: II. Marcinkovics-Kovács Keve, V. Szűcs Barna, Baljer Márk
75 kg: I. Jakab Dániel, III. Virlics Marcell, V. Bokros Márk
95 kg: I. Gyenes Bence
60 kg: I. Kaszás Elza, II. Baljer Kitti
+70 kg: II. Kaszás Lilla

U18 országos bajnokság
55 kg:
III. Narancsik Bence
70 kg: V. Szűcs Barna
80 kg: I. Jakab Dániel, III. Kovács Dávid, III. Virlics Marcell
100 kg: II. Gyenes Bence
60 kg: II. Kaszás Elza, III. Baljer Kitti
65 kg: II. Baljer Roxána
75 kg: I. Kaszás Lilla

U21, U14 női és férfi válogatóverseny, gyermek felkészülési verseny
Gyermek
40 kg:
I. Marcinkovics-Kovács Bende
U14
40 kg: III. Narancsik Levente, Szlovák Levente
45 kg: III. Jakab Roland, V. Szlovák Dominik, VII. Török Nándor
50 kg: I. Szenicza Nimród, II. Lovász Zoltán
60 kg: I. Baljer Márk
65 kg: II. Marcinkovics-Kovács Keve
70 kg: I. Bokros Márk
50 kg: I. Csuka Letícia, II. Virlics Anna
60 kg: I. Szenicza Emma

U21
77 kg:
I. Kovács Dávid
85 kg: II. Délceg Edvárd
+115 kg: I. Végh Artúr
55 kg: I. Sipos Boglárka
65 kg: II. Baljer Roxána

Felnőtt
70 kg:
III. Berta Mike
85 kg: I. Buzás Patrik, III. Délceg Edvárd
100 kg: I. Végh Richárd
+115 kg: III. Végh Artúr
open: III. Végh Richárd
55 kg: I. Sipos Boglárka
65 kg: III. Baljer Roxána

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email