img_20220118_121657

Közösségi teret alakított ki az IFÖ a Marianumban

img_20220118_121657

Közösségi teret alakított ki az IFÖ a Marianumban

Egy asztalból és több babzsákfotelből álló közösségi teret alakítottak ki az Érdi Ifjúsági Önkormányzat támogatásával a Marianum Általános Iskola és Gimnáziumban.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Mint Takácsné Tóth Noémi, a Marianum intézményvezetője az Érd Tv-nek ismertette, a közösségi teret elsősorban a középiskolás diákok fogják használni.

„Nagyon fontosnak tartjuk, hogy a közösségi élet szempontjából legyen egy olyan helyük, ahol össze tudnak gyűlni. Nagyon fontos, hogy a társas magány ne alakuljon ki náluk. Mi az iskolában nem engedjük a mobiltelefon-használatot, pont azért, hogy beszélgessenek, hogy együtt legyenek, hogy épüljön a közösségük – ezek a bútordarabok is ezt a célt szolgálják”

– fejtette ki Takácsné Tóth Noémi, megemlítve, mivel a Marianum gimnáziumi része kis létszámú – jelenleg évfolyamonként egy osztályból áll –. ezért a középiskolások jól kijönnek egymással, de az iskolai diákélet csak most kezd igazán kiteljesedni, hiszen idén ballag az iskola első gimnáziumi osztálya.

Szeder Hanna, az Érdi Ifjúsági Önkormányzat marianumos alpolgármestere elmondta, diáktársaival nagyon örülnek a közösségi tér létrehozásának, mert sokat hozzátesz az iskola társadalmi életéhez.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email