22_03_29_erdmost_nincskep

Kosár: nagy falat volt a dobogós

22_03_29_erdmost_nincskep

Kosár: nagy falat volt a dobogós

Idegenben, a Zsíros Akadémia Kőbánya vendégeként szenvedett 80 – 53-as vereséget a VMG DSE férfi kosárlabdacsapata az NB II Közép B-csoportjának 18. fordulójából elhalasztott mérkőzés hétközi pótlásán.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Valaczkay Gábornak, a VMG DSE játékos-edzőjének ezúttal sem volt egyszerű dolga, hiszen a VMG-be múlt héten visszatérő együttes ezúttal is csak öt felnőtt és két utánpótlásjátékossal tudott kiállni.

Ennek ellenére még jól is kezdtek a vendégek, akik a nyitó felvonást 17 – 10-re is megnyerték, de a második negyedben a hazaiak játéka érvényesült, akik 29 – 5-re nyerték ezt a 10 percet és már 17 pontos előnnyel fordulhatta.

A második félidőben pedig egyre inkább elfáradt a VMG, amely nem tudta tartani a lépést a kőbányaikkal, akik megérdemelt, 80–53-as győzelmet arattak.

A VMG DSE 22 mérkőzés után 8 győzelemmel és 14 vereséggel a tabella 10. helyét foglalja el. Az érdiek május 22-én, szombaton 18.30-tól az ELTE BEAC vendégeként folytatják szereplésüket.

Férfi kosárlabda NB II, Közép B-csoport, 18. fordulóból pótolt mérkőzés
Zsíros Akadémia Kőbánya–VMG DSE 80–53 (10–17, 29–5, 17–14, 24–17)
A VMG DSE pontszerzői: Nyitrai 18, Naser 13/9, Valaczkay 11/3, Miháczi 11

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email