22_03_29_erdmost_nincskep

Kosár: a félidőig bírta a Kőbánya ellen a VMG

22_03_29_erdmost_nincskep

Kosár: a félidőig bírta a Kőbánya ellen a VMG

“Hazai” környezetben kapott ki 84-67-re a VMG DSE férfi kosárlabdacsapata az NB II Közép B-csoportjának harmadik körében a Zsíros Akadémia Kőbányától.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A VMG DSE továbbra sem tud edzeni, csupán a bajnoki mérkőzésekre áll össze, melyet hazai pályán ezúttal Albertfalván vívott meg. Valaczkay Gábor együttese számára nem indult jól a meccs, hiszen már az első negyedben nyolcpontos, 24-16-os hátrányba került. A második negyedben még tartották a lépést Kis-Molnár Zoltánék, akik ezt a felvonást 19-14-re megnyerték, így a nagyszünetben is látótávolságon belül maradtak (35-38).

A fordulás után azonban megléptek a kőbányaiak, akik a harmadik tíz percet 29-15-re nyerték, így hiába volt kiegyenlített a záró játékrész, az érdiek így is 84-67-es vereséget szenvedtek.

“Egy félideig bírtuk a fizikálisan lényegesen erősebb kőbányai fiatalok ellen, főként Vida Zoltán és Kis Molnár Zoltán hárompontosainak köszönhetően.A harmadik negyed döntött, amikor három percig nem dobtunk kosarat és tizennégy pontot kaptunk. Sajnos edzés nélkül egy félidőt bírtunk jobb ellenfelekkel szemben, eki kiütközött a mai játékunkon” – értékelt Valaczkay Gábor, a VMG DSE vezetőedzője.

A VMG DSE a bajnokság negyedik körében november 8-án, 16 órakor lép pályára, amikor a BLF KK vendége lesz.

Férfi kosárlabda NB II, Közép B-csoport, 3. forduló
VMG DSE-Zsíros Akadémia Kőbánya 67-84 (16-24, 19-14, 15-29, 17-17)
A VMG DSE pontszerzői: Kis Molnár 16/15, Vida 14/12, Nyitrai 10, Naser 9/3, Morauvszki 7/3, Stork 4, Matika 3/3, Cseresznyés 2, Kerényi 2

 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email