22_03_29_erdmost_nincskep

Könyvtári napok

22_03_29_erdmost_nincskep

Könyvtári napok

A Csuka Zotán Városi Könyvtárban raktári "tárogatóval", az előző évek rendezvényeinek online visszaidézésével, fotókiállítással és irodalmi Nobel-díjasok műveinek válogatásával készülnek a könyvtári napokra október 5-11 között.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A korábbi években sok-sok író-olvasó találkozót rendeztek a könyvtári napokon, idén a járványügyi helyzet miatt ezekre fognak visszaemlékezni a könyvtár honlapján és közösségi oldalán. A felnőttkönyvtárban irodalmi Nobel-díjasok műveiből állítanak össze könyvkiemelést.

Sőt, a raktárt is megnyitják erre az alkalomra az olvasók számára, akik ezúttal válogathatnak az ottani könyvek közül is. Erre egyrészt igény is volt, másrészt így láthatja mindenki, milyen körülmények között dolgoznak a könyvtárban, tehát mit jelent az például, amikor azt mondják a munkatársak, hogy be kell hozni egy könyvet a raktárból, miközben szlalomoznak a dobozok között – mondta el az Érd FM 101.3 kérdésére Nida Judit igazgató-helyettes.

László Miklós kolozsvári fotóművész Házsong’ART című kiállítását pedig október 6-11 között lehet megtekinteni a felnőttkönyvtárban, Dózsa Lajos igazgatónak és a Kós Károly Szakképző Iskolának köszönhetően, ahol korábban már bemutatták a képeket.

Nida Judit a könyvtárban érvényes járványügyi intézkedéskről is beszélt. Ebben külön hangsúlyozta, hogy beteg gyerekek, felnőttek ezekben a hetekben ne látogassák meg az intézményt. Továbbra is van lehetőség könyvcsomagok összekészíttetésére, azaz arra, hogy az olvasók e-mailen vagy telefonon jelezzék előre, melyik (maximum) 10 könyvet állítsák össze számukra a könyvtárosok. „Senki nem marad olvasnivaló nélkül, de az egészségügyi óvintézkedéseket muszáj betartanunk,” tette hozzá az igazgató-helyettes.


 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email