22_03_29_erdmost_nincskep

Keresztül a városon

22_03_29_erdmost_nincskep

Keresztül a városon

Komoly hagyományokra tekint vissza a lassan húszesztendős Érd Körbe. Az egyesület átalakul, és szeretne új tagokat bevonni. Csengeri Attilával, az Érd Körbe alapító-elnökével beszélgettünk.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Tizenkilenc éve, hogy először megszerveztétek az Érd Körbe városkerülő kerékpáros túrát, ami ma már Érdikumnak számít. Honnan jött az ötlet?

2002 szeptemberében volt az első – jövőre szeretnénk is egy jubileumi összejövetelt szervezni -, de előtte már indítottunk különböző túrákat, tájékozódási versenyeket. Európában megrendezték az autómentes napot. Erről mi is tudomást szereztünk, és mivel szerettük volna népszerűsíteni a kerékpározást és összehozni a közösséget, megszerveztük az első Érd Körbét. Olyan túrát akartunk létrehozni, amely a várost ismerteti meg. Ekkor jött az ötlet, hogy úgy menjünk körbe Érden, mutassuk be a jelentősebb látnivalókat. Az elsőn néhány tucat résztvevő volt; akik eljöttek, egyfajta idegenforgalmi túrán vehettek részt, mert érdekes háttérinformációkat kaptak.

Emlékeim szerint az újonnan épült bevásárlóközpontba szervezett Érd Körbe volt az első igazán nagy megmozdulás.

Az elmúlt húsz év érdekesen alakult: korábban az Alsó utcából, a művelődési ház előtti parkolóból indultunk. Mikor a Stop Shop megépült, olyan indulási helyszínt találtunk, amit ismertek az emberek, és befért több száz vagy ezer kerékpáros.

Az is volt a felütése az eseménynek, hogy az évszámnak megfelelő számú kerékpáros vegyen részt rajta.

A 2000-es évek második felében valóban ez volt a célunk, mert mindig növekedett néhány százzal a résztvevők száma, és a környező településekről is rengetegen érkeztek. Sőt, távolabbról is: nemzetközi rendezvénnyé váltunk, mivel voltak külföldi résztvevőink is.

Több, mint negyven hagyományos és nyolc éjszakai túra mellett számos kisebb családi és akár nagyobb kirándulótúrát is szerveztetek. Mennyire sikerült kiépíteni a közösséget?

Amikor huszonéves srácokként elkezdtük, az internet nem volt még azon a szinten, mint most. A hirdetési lehetőségeink sem voltak olyanok, amelyekkel elérhettük volna a korunkbelieket, a célközönséget. Az Érdi Újságban ugyan megjelenhettünk, de jellemzően utólag értesültek az eseményről az emberek. Aztán elindult az IWIW-es, facebookos korszak, sokkal gyorsabban lehetett tájékoztatni az embereket, és a technikai hátteret kihasználva próbáltunk közösséget teremteni. A kerékpár pedig olyan összekötő eszköz, ami majdnem minden családban van. Évente egyszer-kétszer együtt tekerünk, és közben jót beszélgetünk egy remek programon.

Mennyire lett megszokott dolog az Érd Körbe? Számítanak rá, keresik az emberek a túrákat? Az látható, hogy van egy állandó közönsége, de mintha az elmúlt években csökkent volna az érdeklődés.

Olyan éven vagyunk túl, ami mindenkit bekorlátozott, otthon kellett lennünk a négy fal között, ezért mi is inkább az egyéni sportolásra hívtuk fel a figyelmet – annak ellenére, hogy előtte mindig azt mondtuk, hogy találkozzunk minél többen. Most úgy érzem, sokan vágynak rá, hogy közösségben sportoljanak, de ott van a visszatartó erő, hogy megtehetik-e.

Mintha már a pandémia előtti években is kevesebben lettek volna. Lehet, hogy megszokták az útvonalat?

Ez jelenti az állandóságot. Aki belelát abba, hogy hogyan szervezünk egy ilyen rendezvényt, az tudja: mindig arra törekedtünk, hogy biztonságos legyen az útvonal. Emellett szerettük volna felhívni a városvezetés figyelmét arra, hogy ezeket érdemes kerékpározásra kijelölni. Így nemcsak rendezvény alatt, hanem más turisták számára is használhatóvá válhatnak. Ezen útvonalak jobbá tételére, aszfaltozására a rendezvény alatt is figyeltünk, és ha megnézzük, egyre több lett és lesz a jobb minőségű útvonal a városban. Annak ellenére, hogy folyamatosan nő az autósok száma, és jellemzően autóutak épültek, mi mégis azt mondjuk, hogy az utak aszfaltozása, kialakítása csak úgy történhet a 21. században, ha minden közlekedőre egyaránt odafigyelünk – tehát a gyalogosok, a kerékpárosok is használhassák kényelmesen az utakat. Visszatérve az Érd Körbe létszámára: nagyban függ attól, hogy hányan veszünk részt a szervezésben, mennyi időt szánunk rá, hány támogatót tudunk találni. Egy ilyen rendezvény legalább féléves előkészületet igényel, mi pedig dolgozunk a szervezés mellett. Hogy csak magamról beszéljek: független fiatal srácként kezdtem, hobbiként tekintettem az egészre, ám azóta családos lettem, öt gyermeket nevelek, a prioritásaim más irányba tereltek, ahogy több szervezőtársamat is.

Merthogy átalakulóban van az Érd Körbe Egyesület.

Volt, aki elhagyta az országot, többen máshova költöztek, vagy munkájuk, tanulmányaik miatt nem tudják kivenni a részüket a szervezésből, de aki megszerette az Érd Körbe háttérmunkáit, az nem szívesen engedte el. Nyilván vannak személyi nehézségek, mindenkinek vannak céljai, de mindig az volt az elsődleges, hogy meghallgassuk szervezőtársaink elképzeléseit. Ezért is lettek olyan színesek a rendezvényeink. Szeretnénk, ha a 2022-es Érd Körbe szervezésében részt vennének azok, akik valaha benne voltak, szerették, illetve szeretik, és szívesen tennének azért, hogy fennmaradjon ez az Érdikummá vált esemény. Úgy lehet visszahozni a varázst, ha többen vagyunk. Jelentkezni a facebookon lehet, illetve az erdkorbeegyesulet@gmail.com e-mail-címen, vagy akár személyesen nálam. Ami az egyesületet illeti, pillanatnyilag tíz taggal működünk, de soha nem volt célunk, hogy többszáz tagunk legyen, és nagyon sokan segítették ilyen vagy olyan módon a rendezvény megvalósulását. A néhány fős mag egy kicsit belefáradt bizonyos dolgokba. Sok küzdelmünk volt az önkormányzattal is, ugyanakkor elmondhahttps://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpg, hogy négy polgármester is részt vett a rendezvényeinken. Volt egy olyan – nem tudom, mennyire túlzó – elképzelésem, hogy ahogy Miskolcról, Békéscsabáról, Gyuláról mindenki auhttps://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpgatikusan egy adott dologra gondol, úgy Érd esetében az Érd Körbe legyen az, ami az embereknek azonnal eszükbe jut. Hiszen ezzel az eseménnyel mindig lehetett számolni: az emberek tudták, hogy a tavaszi túrát a Föld napja, az őszit az Autómentes Nap környékén, a Nightot pedig mindig nyáron szervezzük meg. Aki eljött, boldog arccal ment haza. Tehát elmondhatjuk, hogy kerékpáros szempontból Érd meghatározó várossá növekedett. Egyre többen kerekeznek a városban (nem csak rendezvényen), egyre több kerékpárüzlet van, és ők több szervizelést végeztek a városban. Bízunk abban, hogy megvalósul az a háttér, amivel a gyerekek, családok előbb-utóbb iskolába, munkahelyre kerékpárral tudnak közlekedni. Legutóbbi eseményünkön polgármester úr is elmondta, milyen olyan beruházásokat terveznek, melyek a mindennapos kerékpározás szempontjából is előny és jobb városi környezetet tud biztosítani.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email