22_03_29_erdmost_nincskep

Így gyűjtsük helyesen a szelektív hulladékot!

22_03_29_erdmost_nincskep

Így gyűjtsük helyesen a szelektív hulladékot!

Az ÉTH Érd és Térsége Hulladékkezelési Nonprofit Kft.-hez beérkező szelektív hulladék 40-50 százaléka az átválogatás után nem bizonyul újrahasznosíthatónak. Ha bizonytalanok vagyunk benne, mit hova dobjunk, keressük fel az Érd és Térsége Hulladékkezelő honlapját vagy az ügyfélszolgálatot.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A következőkben főleg az ÉTH iránymutatásai alapján igyekeztünk összegyűjteni a legfontosabb információkat.

A szelektív hulladékgyűjtés egyik alapszabálya, hogy fertőzött, azaz étel-, italmaradékot tartalmazó hulladékot nem tudnak újrahasznosítani, ezért a mosogatás végén érdemes a joghurtos poharakat, tejes dobozokat és minden ételt, italt tartalmazó műanyagot, fémet is kiöblíteni a mosogatóvízben. A másik fontos tudnivaló, hogy a kidobott műanyagflakont, palackot és kartondobozt össze kell lapítani, ezzel ugyanis a szemeteskocsik rakterének akár a háromnegyedét is felszabadíthatjuk.

Melyik kukába mi való és mit nem tudunk újrahasznosítani?

  • A papír gyűjtésére használt (kék jelzésű) kukákban szelektíven gyűjthetők: kartondobozok (kisebb, pl. teás doboz, nagyobb pl. elektronikai berendezések dobozai), hullámkartonok, irodai papírok, újságok, szórólapok, régi prospektusok, füzetek, könyvek, csomagolópapírok, kartondobozok. A kidobásra szánt papírokat ne kössük össze madzaggal vagy műanyag zsineggel!

Nem újrahasznosíthatóak, ezért nem ide, hanem a háztartási hulladékok közé valók a zsíros, ételmaradékkal és egyéb módon szennyezett papírzacskók és –dobozok (pl.: pizzás doboz, felvágott csomagolópapírja, használt zsebkendő vagy szalvéta). Szintén nem hasznosíthatóak újra a műanyag réteggel bevont papírcsomagolások, elviteles kávéspoharak, a hőpapírok (blokkok, nyugták), sorszámok, közlekedési jegyek sem.

  • A műanyag gyűjtésére használt (sárga jelzésű) kukákba szelektíven gyűjthetők: üdítős, ásványvizes PET-palackok, kiöblített, mosó-, mosogató- és egyéb tisztítószeres, öblítős, tusfürdős, samponos és egyéb kozmetikai flakonok, zacskók, fóliák, a (PP, PE, HDPE jelzésűek vagy 1, 2, 4, 5 számozásúak (a jelzéseket a poharak vagy flaskák esetében az aljukon, a műanyag csomagoláson pedig sokszor a vonalkód környékén találjuk), csomagolóanyagok, kimosott tejtermékes poharak, laposra taposott tejes, gyümölcsleves dobozok (ennek a kupakja mehet a műanyag szelektívbe vagy kupakgyűjtésre is fel szokták ajánlani). Ugyanide valók a fém hulladékok, mint a kiöblített fémdobozok (sörös, üdítős, konzervek, kimosott kutya vagy macskaeledeles dobozok).

Nem lehet újrahasznosítani, ezért ne ide, hanem a kommunális kukába dobjuk a hungarocellt, CD-lemezt, magnó- és videokazettát, nejlonharisnyát, műanyag játékokat, fogkefét, fémbelsejű fóliákat (pl. chipses zacskók, csokipapírok), habtálcákat.  Illetve azokat a lebomló bevásárló műanyagtáskákat, amit a legtöbb boltban vehetünk a vásárláshoz.

  • Az üveg gyűjtésére használt (zöld) kukánkban szelektíven gyűjthetők: a befőttes üvegek; ásványvizes palackok; sörös-, borosüvegek; röviditalok palackjai; kozmetikai termékek üvegcséi, pl.: parfümök, arckrémek (kiöblített) csomagolása.

Ne tegyük be közéjük a fényforrásokat, izzókat, fénycsöveket, ablakot, tükröt, hőálló üvegtálat, porcelánt, kerámiát, orvosságos és veszélyes anyagokat tartalmazó üvegeket.

 

Veszélyes hulladékok 

Fontos, hogy ezeket sose dobjuk a kommunális hulladék közé, mert károsak a környezetre, a kommunális (hagyományos) szemetes tartalmával együtt pedig vagy a hulladéklerakóba kerülnének, ahol talajszennyezést, vagy az égetőbe, ahol légszennyezést okozhatnak.

  • Akkumulátor, elem: külön gyűjtendők a savas és lúgos akkumulátorok; telefonakkumulátorok; mindenféle méretű és teljesítményű száraz elemek.  Az elemek gyűjtőedényeit a legtöbb boltban megtalálhatjuk.
     
  • Fénycsövek és egyéb fényforrások leadhatóak a http://electro-coord.hu/ oldalon található gyűjtőhelyeken (amelyek között több érdi bolt is szerepel).
     
  • A lejárt szavatosságú gyógyszereket a gyógyszertárakban általában egy erre a célra felállított dobozban lehet leadni.
  • A gumiabroncs hulladékokat a gumiszervizekben vagy a lakossági hulladékudvaron kell leadni.
  • Az összegyűjtött használt étolajat leadhatjuk a lakossági hulladékudvarokban és a legtöbb MOL benzinkúton is.
  • Az elektromos és elektronikai hulladékot új készülék vásárlása esetén (sok helyen már e nélkül is) befogadják az elektronikai boltok vagy a lakossági hulladékudvaron kell leadni.

 

További cikkeink

További cikkeink

A Szociális Gondozó Központ Idősek Otthona pályázatot hirdet Közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében ügyviteli munkatárs
A Szociális Gondozó Központ Hajléktalanellátás Szervezeti Egysége pályázatot hirdet közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében segítő

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email