22_03_29_erdmost_nincskep

„Ígérjük, hogy nem félünk majd álmodni”

22_03_29_erdmost_nincskep

„Ígérjük, hogy nem félünk majd álmodni”

Így fogalmazott ünnepi beszédében Lázár Evelin diákpolgármester a március 15-ei városi ünnepségen, amelyen immár negyedik éve az érdi ifjúság vezetője köszöntheti az ünneplőket. A megemlékezésen beszédet mondott T. Mészáros András polgármester, valamint a testvérvárosok képviselői és városi elismeréseket is kiosztottak a Szepes Gyula Művelődési Központban. Galériával frissítve.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Négy évvel ezelőtt, 2015. március 15-én Érd Megyei Jogú Város képviselő-testülete döntést hozott arról, hogy megalakítja az Ifjúsági Önkormányzatot, hogy a helyi fiatalság is hallathassa hangját és felléphessen a diákság érdekeiért. Immár negyedik éve kap lehetőséget a város megválasztott diákpolgármestere, hogy a március 15-ei megemlékezésen ünnepi beszéddel köszönthesse a résztvevőket. Ezúttal Lázár Evelin diákpolgármester mondhatta el gondolatait.

– Az Ifjúsági Önkormányzatnak köszönhetően az érdi diákok nemcsak közelebb kerültek egymáshoz, hanem megtanultak együtt dolgozni, ezzel valami maradandót alkotva. Demokráciában ez a fiatalok feladata. Közösséget építeni, felelősséget vállalni egymásért és azokért, akiket képviselünk. Demokráciában ez jelenti a felelősségvállalást. Hogy nem bújunk a számítógép és a közösségi háló mögé, hogy cselekszünk, hogy építünk, hogy segítünk. Teszünk valamit az iskolánkért, a városért, az országért – emelte ki ünnepi beszédében Lázár Evelin. 

A diákpolgármester arról is beszélt, hogy március 15. mindenkinek mást jelent. A kisiskolásoknak a kokárdát és az ünneplő ruhát, a nagyobbak már többet értenek a történelmi eseményekből.

– Nekünk viszont, akik részesei vagyunk az Ifjúsági Önkormányzat életének, nekünk ez a nap nemcsak a megemlékezésről szól. Nekünk ez a nap a lehetőséget is jelenti. A nap, amikor lehetőséget és bizalmat kaptunk arra, hogy változtassunk, és jobbá tegyük társaink, valamint a saját diákéveink napjait. Köszönjük Érd város önkormányzatának, hogy itt lehetünk, hogy bizonyíthatjuk évről évre, hogy mi is részesei vagyunk a városnak. Méltóak arra, ami miatt létrejött az Ifjúsági Önkormányzat, és ugyan még pár év eltelte után is csak a szárnyainkat bontogatjuk, de minden évben a következő generáció részére hagyunk valamit, amitől az érdi ifjúság élete jobb és emlékezetesebb lesz – mondta el a diákpolgármester. Azt is hozzátette, hogy továbbra is tenni szeretnének és nem félnek majd álmodni, kimondani, amire az ifjúságnak szüksége van.

Az ünnepségen T. Mészáros András polgármester üdvözölte Lázár Evelin szavait. Az ünneplőknek hangsúlyozta, hogy a következő időszaknak fontos tétje van a magyarság számára.

– Most, 2019-ben eljött a mi ’48-unk, ’49-ünk. Mindenkire szükség lesz Magyarország és Európa védelmében. Május 26-án el kell döntenünk, hogy egy migránskontinensen, az európai egyesült államokban, vagy a nemzetek Európájában akarunk-e élni. El kell döntenünk, hogy a jövőt a magyar családokra, vagy a migránsokra építjük-e. „Talpra magyar, hí a haza”, ma is – emelte ki a polgármester.
A megemlékezésen Érd testvérvárosainak képviselői is tiszteletüket tették. Ján Krtík, Léva polgármestere beszédében hangsúlyozta, a Szlovákiában élő magyarok barátságban vannak az anyaországban élő honfitársaikkal.

– Mi jó szomszédok vagyunk és még jobb barátok. Ez az év Léva és Érd számára egy kimagasló év, hiszen ebben az évben ünnepeljük a testvérvárosi szerződés aláírásának 10. évfordulóját. 
A 10 éves munkánk nagyon sikeres volt. Egész városunk nevében mondhahttps://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpg, hogy bízom abban, továbbra is sikeresen tudunk majd együttműködni – emelte ki Léva polgármestere.
Nagy András képviselő, Szászrégen volt polgármestere azt hangsúlyozta, hogy a magyarságnak most össze kell tartania, hiszen kötelességünk megvédeni az 1848-as forradalomban kivívott szabadságunkat. 

– És amikor kokárdát tűzünk mellünkre, ezt büszkeséggel tegyük. Nem magunkra vagyunk büszkék, hanem elődeink nagy tetteire, akik szembe mertek szállni az elnyomókkal. Legyünk büszkék arra a kiharcolt szabadságra, amit nekünk kell és kötelességünk megvédeni. És amikor kokárdát tűzünk gyermekeink mellére vagy fáklyát adunk a kezükbe, ezt reménykedve tegyük. Reméljük azt, hogy tovább él egy kicsi a forradalom lángjából bennük is – mondta el beszédében a szászrégeni képviselő.
Krzysztof Szpyt, Lubaczów polgármestere is jelen volt az eseményen, a testvérváros képviseletében pedig Tadeusz Zarevszki, a Lengyel-Magyar Baráti Társaság tagja magyarul köszöntötte az ünneplőket.

– Nincsen Európában még egy olyan nemzet, melyre Lengyelországban ilyen szeretettel gondolnának. A közös királyok, a közös harcunk a szabadságért, a kölcsönös segítségnyújtás, a közös sors és az igazi mély barátság – emelte ki Tadeusz Zarevszki. 

A városi ünnepségen felléptek a Lukin László Alapfokú Művészeti Iskola növendékei, az Érdi Harmónia Vegyeskar Férfikara, valamint a Csepel Táncegyüttes. A művelődési központban átadták a város kitüntetéseit: az Érd Város Díszpolgára címet Hajdu Ferenc plébános vehette át; az Érd Városáért Kitüntetést Szóka Júlia énekművész érdemelte ki; az Érd Városáért Kitüntetés Külkapcsolati Tagozata Díjjal jutalmazták Baracskayné Komonyi Angelát, az önkormányzat külkapcsolati referensét; Érdi Tudományos Díjjal ismerték el dr. Kukovics Sándor agrármérnök munkásságát. Az Érd Médiacentrum Pro Publicitate Érd díját ebben az évben az Életfa Csoport vehette át. T. Mészáros András polgármester az ünnepségen köszöntötte Erdélyi-Takács István érdi lelkipásztort is, aki nemrégiben Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettestől vehette át a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést.
A program részeként az érdligeti Tállya utcai 1848-as emlékműnél Pergel Antal történész idézte fel a forradalom és szabadságharc eseményeit. A városvezetés, a pártok-, a civil szervezetek- és az iskolák képviselői elhelyezték az emlékezés koszorúit a vitéz Mikecz Kálmán Honvéd és Huszár Hagyományőrző Egyesület közreműködésével. 

A szervezők mellett alig ötven érdeklődő jelent meg azon az ellenzéki rendezvényen, amelyet a városi ünnepséggel egyidőben tartottak a Széchenyi téren.

A kis létszámú közönség előtt zajló, ünnepi megemlékezésként meghirdetett esemény végül politikai jelleget kapott, mikor bejelentették, hogy Csőzik László (a már megszűnt SZDSZ egykori politikusa, a felszámolás alatt álló Együtt nevű párt egykori, visszaléptetett képviselőjelöltje, a 2030 Egyesület leváltott elnöke) lesz a baloldali ellenzék polgármesterjelöltje.

“Azért ünneplünk most itt, mert a demokrácia éppen abban különbözik a diktatúrától, hogy a közjó sorsa is a vitákban dől el” – tette le politikai credojának alapjait beszében Csőzik László. Hangsúlyozta továbbá, hogy “mindegy, hogy konzervatívok, szociáldemokraták, liberálisak vagy akár zöldek vagyunk”.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email