22_03_29_erdmost_nincskep

Idén is remek programokat szerveznek a horgászok

22_03_29_erdmost_nincskep

Idén is remek programokat szerveznek a horgászok

Szombat délelőtt tartotta közgyűlését az Érd és Környéke Horgászegyesület. Értékelték a tavalyi évet, ismertették az idei programokat - ezek közé tartozik a jövő heti báljuk is –, és sor került a vezetőség megválasztására. A megjelenteket Csőzik László polgármester is köszöntötte.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Mint a közgyűlésen elhangzott, az egyesületnek 1032 tagja van, közülük 2019-ben 930 fő volt aktív, közülük 130 gyermek – elmondható tehát, Érd legnagyobb civil szervezete a horgászoké. Ezt Csőzik László is hangsúlyozta köszöntőjében, aki – mint elmondta – maga is sokat pecázott korábban az édesapjával, megvan tehát benne az elhivatottság a horgászat iránt.

– Bízom benne, hogy az együttműködés az önkormányzat és az egyesület között idén is folytatódni fog. A Modern Városok Programja keretében folyamatban van egy Óvárost illető fejlesztési program, amelynek része a Molnár utca és környéke, illetve Duna-part rendezése is. Jelenleg folynak az egyeztetések, illetve a tervezés; elég képlékeny még a projekt, de biztos vagyok benne, hogy valamilyen módon érinteni fogja a horgászat témáját is. Bízom benne, hogy erről is tudunk egyeztetni a későbbiekben – hangsúlyozta a polgármester, aki nagy fogásokat kívánt a horgászoknak az idei esztendőre.

A rendezvényen összefoglalták a tavalyi esztendő eseményeit. A horgászok részt vettek a várostakarító akcióban, és pályázatot írtak ki gyerekeknek a víz világnapja alkalmából, amire közel hatvan pályamű érkezett. A győztesek nemcsak ajándékot kaptak, hanem az egyesület dömsödi horgásztanyáján is vendégül látták őket. Legnagyobb tavalyi rendezvényük a nyári horgászverseny volt, amit Tárnokon tartottak. A jó hangulatú megmérettetésen a 65 résztvevő összesen 130 kiló halat fogott, felülmúlva a korábbi évek eredményeit. 2019-ben is megtartották a horgász családi napot, amire szeretettel várták az érdieket. A jó hangulatot a szemerkélő eső sem ronthatta el. Részt vettek a nyugdíjasok nyár végi lecsófőző fesztiválján is. A lecsóval ugyan nem értek el kiemelt helyezést, de a halászléjükkel igen: augusztus 31-én bronzérmesek lettek egy országos halfőző versenyen, amit Ráckevén rendeztek. Ugyanezen a napon az Alsó utcaiak bálján is megvendégelték halászlével az érdieket. Szeptember végén vendégül látták a Habilitációs Központ fiataljait, és ellátogattak a Teleki iskola szüreti mulatságára is. Októberben egy egyetemi horgászversenyen értek el harmadik helyezést, karácsonykor pedig az érdieket vendégelték meg az immár hagyományos városi halászlékóstolójukon,

Az egyesület idén szeretné folytatni a fenti, már bevált programokat, illetve megtartani a kedvelt rendezvényeiket, emellett felélesztenék a horgászbál hagyományát is – az idei lesz a harmincadik ilyen rendezvény, amit hosszú kihagyás után rendeznek meg. Ezt jövő szombaton tartják, és nem csupán a horgászokat, hanem mindenkit sok szeretettel várnak rá, aki szeretne jó hangulatban eltölteni egy estét (előzetes jelentkezés szükséges, részletek az alábbi plakáton).

Sokakat érdekel minden bizonnyal, hogy az idei családi napot (és halászléfőző versenyt) július második szombatján tartják majd.

A programismertetőt követően került sor a vezetőség megválasztására: az elnöki tisztséget a következő esztendőkben is Berényi Andrásné tölti be, az alelnök Paulovics József, a titkár Frankl Gábor, gazdasági felelős pedig Rábai Roland lett.

 

 

 

 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email