22_03_29_erdmost_nincskep

Hónapokig zaklatta, álmában erőszakolta meg a nőt a gyanúsított

22_03_29_erdmost_nincskep

Hónapokig zaklatta, álmában erőszakolta meg a nőt a gyanúsított

Letartóztatta a bíróság a férfit, aki ellen más védekezésre vagy akaratnyilvánításra képtelen állapotát felhasználva elkövetett szexuális erőszak bűntette és más bűncselekmények miatt az Érdi Rendőrkapitányság indított eljárást – közölte a Budapest Környéki Törvényszék.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Miután 2021 márciusában a gyanúsított megismerkedett a sértettel, napi rendszerességgel kereste fel a nőt. Eleinte apróbb szívességekkel közeledett felé, majd egyre erőszakosabbá vált, végül közölte, hogy párkapcsolatot akar létesíteni vele. Mivel a sértett tehernek érezte a férfi közeledését, arra kérte, ne keresse őt többet. Ennek a gyanúsított nem tett eleget, ezért az asszony 2021 májusában egy olyan albérletbe költözött, amelyet a terhelt nem ismert.

2021 júliusában a férfi azt ígérte a nőnek, hogy felhagy a zaklatásával, ha beszáll az autójába és átbeszélik a történteket. Félelmében a sértett eleget tett a kérésnek, majd a gyanúsított lakására hajtottak. Ott az asszony alvást színlelt, majd nem sokkal később el tudott szabadulni. 2021. szeptemberéig a gyanúsított még legalább 10 alkalommal vitte a nőt a lakására. Ott többször kihasználta, hogy a sértett alszik és tudta, illetve akarata ellenére szexuális kapcsolatot létesített vele. Ilyenkor az asszony csak akkor tudta lelökni magáról a férfit, miután felébredt.

2021. október 5-én a férfi három másik személlyel megjelent a sértett munkahelyén, ahol szidalmazni kezdte a nőt, ezért az asszony kollégái riasztották a rendőrséget.

Eljárás a gyanúsított ellen más ügyben is folyamatban van. Figyelemmel arra, hogy hosszú időn keresztül, rendszeresen háborgatta a sértettet, megalapozottan feltehető, hogy – szabadlábon hagyása esetén – újabb, szabadságvesztéssel bűntetendő cselekményt követ el. Mindemelett az ügyészi indítvány szerint a férfivel szemben fennáll a bizonyítás megnehezítésének, valamint a szökés, elrejtőzésnek a veszélye, ezért a letartóztatása indokolt.

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója meghallgatta a terheltet és az ügyészi indítvánnyal egyetértve elrendelte a letartóztatását az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, de legfeljebb 2021. november 12-ig.

A döntést az ügyész tudomásul vette, a terhelt és a védője fellebbezett ellene, így a végzés nem végleges, de végrehajtható.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email