img_2253

Hétvégén jön a teremíjász ob Érden!

img_2253

Hétvégén jön a teremíjász ob Érden!

Január 29-én és 30-án rendezi meg az ÉRD Arénában a teremíjász országos bajnokságot a Parkvárosi Vadászok Hagyományőrző Íjász Egyesület, amely szombaton a történelmi, vasárnap pedig a 3D-s szakágnak szervez versenyt.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Mint Riesinger Ibolya, a Parkvárosi Vadászok Hagyományőrző Íjász Egyesület elnöke, a verseny szervezője ismertette, a teremben rendezett országos bajnokságok nyílt nevezésűek, azaz bárki indulhat, aki rendelkezik érvényes versenyengedéllyel, de mivel a versenyeket zárt térben rendezik, ezért mind a történelmi, mind a 3D-s szakágban maximalizálták a résztvevők számát, így előbbiek 260-an, utóbbiak 288-an indulnak.

„A hazai pálya semmilyen szinten nem fog segíteni, maximum annyiban, hogy nem kell messzire utazniuk a versenyzőinknek, de ők nem vehetnek részt a pályaépítésben, a pályát a verseny kezdetéig nem is láthatják, nehogy felmérjék” – húzta alá Riesinger Ibolya.

Kitért arra is, az egyesület egy hónappal ezelőtt már tartott egy teremíjász versenyt, amellyel szeretett volna felkészülni az ÉRD Arénában rendezett eseményre, hiszen a Parkvárosi Vadászok edzései továbbra is kültéren zajlanak.

„Minden hétvégén volt edzés a saját pályánkon, de természetesen nem ugyanazok a körülmények, de bízunk benne, hogy a jövőben lesz erre megoldás” – fogalmazott a klubelnök, utalva rá, a pandémia előttig még edzhettek a Gárdonyi iskolában, de azóta már ott sem tudnak készülni.

Riesinger Ibolya ismertette, az egyesület tizennégy sportolója lesz érdekelt a történelmi ob-n, míg a 3D-s szakágban öten indulnak.

„Nekünk elég jó versenyzőink vannak, de elvárást nem szoktunk támasztani velük szemben. Nagy munkán vannak túl. A tizennégy indulónk úgy gondolom, felkészült és oda fogja tenni magát, de saját rendezésű versenynél nem az a legfontosabb, hogy a saját versenyzők hogyan teljesítenek, tehát a velük szembeni elvárás lényegesen alacsonyabb” – fogalmazott Riesinger Ibolya.

Megjegyezte, szerinte a történelmi ob-n induló tizennégy érdi közül nyolc is végezhet a dobogón.

Kitért rá, különösen ajánlja a nagyközönségnek a szombati történelmi országos bajnokságot, hiszen az nem csak nevében lesz történelmi, a versenyzőknek ugyanis kötelező a hagyományos ruházatot viselniük, ami felejthetetlen látványt és élményt nyújt.

A történelmi országos bajnokság január 29-én 10 órakor kezdődik, míg a január 30-i 3D-s ob már 8.10-kor elrajtol az ÉRD Arénában.

A Parkvárosi Vadászok Hagyományőrző Íjász Egyesület indulói a történelmi teremíjász országos bajnokságon (zárójelben a korosztály és kategória)
Bódi Kíra (ifjúsági, vadászíj)
Dombai Tamás (szenior+, vadászíj)
Gyetvai Attila (felnőtt, vadászíj)
Gyetvai Gréta (fiatal felnőtt, történelmi hosszúíjak és egyéb botíjak)
Horváth Zoltán (felnőtt, modern anyagokból készült történelmi íj)
Kisjuhász Gábor (felnőtt, történelmi hosszúíj és egyéb botíj)
Korény Janka (felnőtt, vadászíj)
Korény János (szenior+, vadászíj)
Kovács Regina (fiatal felnőtt, modern anyagokból készült történelmi íj)
Mészáros Csaba (felnőtt, vadászíj)
Nagy Dorka (fiatal felnőtt, vadászíj)
Nemes István (felnőtt, vadászíj)
Tímár Dénes (felnőtt, vadászíj)
Vajna Balázs (ifjúsági, modern anyagokból készült történelmi íj)

A Parkvárosi Vadászok Hagyományőrző Íjász Egyesület indulói a 3D teremíjász országos bajnokságon (zárójelben a korosztály és kategória)
Dombai Tamás (veterán, TRLB)
Korény János (veterán, TRLB)
Kulcsár Ernő (veterán, TRRB)
Mészáros Csaba (felnőtt, TRLB)
Tímár Dénes (felnőtt, TRRB)

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email