22_03_29_erdmost_nincskep

Hétféle lengyel kézműves sört kínáltak

22_03_29_erdmost_nincskep

Hétféle lengyel kézműves sört kínáltak

Lengyel kézműves sörkóstolót rendezett az Érdi Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat pénteken késő délután az Érdi Vigadó kerti részében. Az est során hétféle lengyel kézműves sörrel ismerkedhettek meg az érdeklődők. A kóstolót élő zene kísérte.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

„Mint minden rendezvényünknek, a mainak is a lengyel-magyar kapcsolatok építése az elsődleges célja, ez most a lengyel kézműves sörök segítségével fog megvalósulni”

– fogalmazott Szczerba Roland, az Érdi Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat elnöke. A rendezvényen a megszokott arcokon túl örömmel látták azokat is, akik eddig még nem vettek részt egyetlen rendezvényükön sem, hiszen a cél, hogy minél szélesebb körben megismerjék őket.

Az esten hét különféle sört kóstolhattak az érdeklődök, Szczerba Roland külön kiemelt egy desszert sört, amelyben a tiramisu és a mogyoró ízvilága köszön vissza és egy másik érdekességre is felhívta a figyelmet, egy olyan sörre, amely vörösboros hordóban volt érlelve.

Azt is megtudtuk, hogy a lengyel söröket érdemes kettéválasztani kézműves és nem kézműves sörökre, de alapjában véve a lengyel sörök az elnök szerint igen jók és nagyobb választék van lengyel sörökből, mint magyarból, hiszen nagyobb országról van szó és a termelési kapacitás is nagyobb. „A cél ma az, hogy megismerkedjenek a résztvevők ezekkel a sörökkel” – fogalmazott Szczerba Roland, aki arról is beszámolt, hogy a nyár során még lesz egy rendezvényük, amely 5-8. osztályos tanulóknak szól majd: egy nemzetiségi tábort szerveznek július 26-tól, amelyre örömmel várják az érdeklődőket.

A sör összetevői

Víz: A sör legnagyobb részét képező összetevő, kóstolás szempontjából mégis a legkevésbé megfogható. Magas szinten operáló főzdék természetesen nagy hangsúlyt fordítanak a megfelelő víz előállítására, ami fogyasztói szempontból értékelendő, de nem túl érdekes.

Élesztő: A sör alkoholos itallá válásának lelke, aminek megválasztása be is határolja, milyen sört fogunk készíteni. A töményebb árpaborokhoz, stoutokhoz vagy belga sörökhöz nem árt egy alkoholtűrő változat, bajor búzasörök esetén pedig egyenesen a sör ízét adja.

Maláta: A cukor, így közvetve az alkohol forrása a sörben. Épp ezért igaz az, hogy minél nagyobb egy főzet alkohol százaléka, annál több malátát kell bele tenni, így a sör is töményebb és édeskésebb. A sör színét és állagát is vele lehet beállítani.

Komló: A sör fűszere, egyszersmind a kraft főzdék kedvenc játéka. Egyrészt a keserűségért felel, de a jól kiválasztott komlóval citrusokat, mangót, papaját, kókuszt, ananászt, barackot, sőt gyantás, füves és földes ízeket is csempészhetünk a sörbe egy gramm gyümölcs felhasználása nélkül.

A lengyel kraft

Mint sok más helyzetben a történelem során, a lengyel és a magyar kraftsör kibontakozása között is erős párhuzam húzódik. A lengyel sörgyártás, hasonlóan hozzánk, mindig is fontos része volt a kultúrának, ami az ország elhelyezkedése miatt a német és a cseh sörhagyományokra is támaszkodhatott. A sörforradalom kezdete picit korábbi, mint nálunk, már a 2010-es évek legelején készültek a lengyel IPA-k, ezek mellé pedig nemsokára megérkeztek a hagyományos lengyel stílusok is. Ezek közül egyik a Grodziskie (vagy Grätzer) egy elég vékony testű, de nagyon füstös búzasör kis alkoholtartalommal, de a régióhoz köthető a balti porter, vagyis a lager élesztővel készült porterek divatja is, ami azóta meghódította az egész világot (itthoni példának ott a Balkezes sörfőzde Bagoly nevű söre). Említésre méltó még itt Wrocław 2 évszázadra elfeledett, kissé egy kevésbé alkoholos árpaborra hajazó söre, a schöps is, amit a lengyel Stu Mostow támasztott fel nemrég. A saját sörökhöz saját komlótermesztés is dukál, így a szakirodalom megannyi tradicionális lengyel komlót tart számon, melyet mind a mai napig használnak a kraft főzdék is. Külön érdekes közülük a Marynka, ami kevésbé komlóhangsúlyos sörök keserűségéért és frissítő, enyhén zöld ízéért felel, valamint az Iunga, ami egyenesen ananászos, barackos és citrusos jegyeket hordoz. A lengyel kraft előnye az is, hogy az ország, így a fogyasztó közönség is nagy, valamint több kapcsolódó iparág (pl. dobozgyár) is megtalálható országon belül. Dicséretes szokás, hogy a kraft sör náluk fél literes üvegekben vagy dobozokban érkezik, csak a nagyon erős vagy különleges kőzetek kapnak 0,33 l-es kiszerelést

A kóstolósorról

Pinta (& Brasserie du Pays Flamand): Król Lata

Witbier/belga típusú búzasör zabpehellyel, Strisselspalter és Citra komlókkal (4%)

A Pintáról: A Pintát felfoghatjuk a lengyel kraft sörök alapítójának is, hiszen 2011-ben velük indult el az egész történet és az első lengyel IPA is tőlük került a boltok polcaira. Azóta pedig készítettek ale-eket és lagereket, a kraft fő sodorvonalába tartozó és még mindig hanyagolt stílusokban. Hála nagy múltjuknak, sok rangos nemzetközi főzde is megfordult már Lublin közeli telephelyükön, söreik pedig már eljutottak a multik polcaira is.

A witbierről: Röviden talán azt mondhatjuk, búzasör egy csavarral, hiszen a witbier egy belga eredetű sör, amibe búzamaláta mellett koriander és keserű narancshéj is kerül. A stílus legismertebb képviselője talán a Hoegaarden és a Kronenbourg Blanc.

A sörről: A „nyár királya” a kiváló kezdősör, hiszen a belga búzasör citrusos és fűszeres világát, a zabpehely sörhöz adott krémességével és a Strisselspalter-Citra komlópáros grapefruit ízeivel ötvözi.

Pinta: Hoppy Crew: How It Rolls?

New England America Pale Ale (NEAPA) Citra, El Dorado és Azacca komlókkal (5,5%)

Az APA-ról: Az amerikaiak egy jellemző szokása, hogy pár európai sikerfilmet- és sorozatot újra megcsinálnak, de immár hollywoodi szájíznek megfelelő módon, vagyis minél nagyobb közönséget elérve. Nem volt ez máshogy az IPA-val sem, ő is megkapta American Pale Ale változatát, ami felfogható az IPA kistestvérének is. Itt is a komlók íze határozza meg az összképet, viszont itt a könnyen ihatóság és a komló-maláta egyensúly is szempont.

Mit várjunk a sörtől? Egy kiváló, jól iható ízbombára számíthatunk, amit a citrus (Citra), a trópusi gyümölcsök (El Dorado) és az aszalt mandarin (Azacca) ural.

Hopito: Check My Flow

New England IPA (NEIPA) Galaxy és Sabro komlókkal (6%)

A Hopitóról: Kóstolónk legfiatalabb csapata, a Hopito 2018-ban alakult és mind a mai napig sörfőzde nélküli, úgynevezett gerilla csapat. A családi vállalkozást több szál fűzi a szintén itt szereplő Maryensztadthoz, így söreik jó része is itt készül. Specialitásuk az amerikai tanulmányok alapján tökélesített IPA készletük és persze elborult, rajzfilmes címkéik.

A (New England) IPA-ról: Az IPA, vagyis az India Pale Ale az újhullámos sörök talán legfelkapottabb típusa, hiszen jól iható, jól érthető és a különböző komlók megannyi izgalmas ízt tudnak kihozni a sörből. Nevében az India részt a sör annak köszönheti, hogy az angolok az indiai gyarmatokra tartó hosszú hajóúton csak magasabb alkohol- és komlótartalmú söröket tudtak elszállítani a megsavanyodás veszélye nélkül. A sörsűrítmény bejött az ottani katonáknak és sokkal később (épp strapabírósága miatt) a kísérletező kedvű amerikai sörforradalmároknak is. Jellemző rá, hogy ízét a komló keserűsége és gyümölcsös olajai határozzák meg. Ez utóbbi különösen igaz a New England környékén kitalált alstílusára, ahol a cél a gyümölcsös, krémes íz minimális keserűség mellett.

Mit várjunk a sörtől? Krémes, ízgazdag sörre számíthatunk, kóstolósorunkban mégsem csak ezért került be. A citrusos-trópusi ízt hozó Galaxy komló mellé ugyanis belekerült egy újonnan kitenyésztett típus, a Sabro is, ami nagyon könnyen felismerhető kókuszos és enyhén ananászos ízt ad a sörhöz. Ha valaki ki akarja érezni a különböző komlófajtákat a sörből érdemes itt kezdenie.

AleBrowat (& Nøgne Ø): Deep Love

Rozsos belga IPA Amarillo, Chinook, Mosaic és Simcoe komlókkal (6,5%)

Az AleBrowarról: A főzde három alapítója még 2012-ben kezdte mag működését gerilla-csapatként és hamar ráérzett arra, hogy a nemzetközi színtér felé is érdemes kacsintgatni. Számításuk ezzel annyira bejött, hogy 2017-ben már saját főzdét nyithattak Lengyelország északi részén. A lelkesedés azóta is töretlen, a csapat csak úgy ontja magából a savanyú söröket, IPA-kat és stoutokat, azaz a kraftot.

Az IPA változatokról: Talán kétség sem fér ahhoz, hogy a sörforradalom legkedveltebb söre az IPA lett, ez pedig hozott magával egy kis kísérletező kedvet is. Így születtek meg az IPA és egy más típust ötvöző „hibrid IPA-k”. A belga IPA nevéhez hűen a belga sörök ízvilágát hozza össze az élesztő segítségével az IPA komlósságával, a fekete IPA a stoutok, porterek sötét színét csempészi bele a sörbe leheletnyi pörkölt ízzel, míg a fehér IPA a belga witbier fűszereiként szolgáló koriandert és keserűnarancshéjat ad a formulához.

Mit várjunk a sörtől? Elég összetett a kérdés, hiszen a belga sörélesztő bizonyára a sörbe csempészi névadóját, míg a rozs kis fűszerességet ad az italnak, de az IPA-t mégiscsak a komlók tartják majd egyben, melyek közül az Amarillo-Mosaic-Simcoe hármas a citrusos-trópusi gyümölcsös ízt mutatja majd be, míg a Chinook egy kis gyantásságot ad a történethez.

Maryensztadt: Darkness My Friend – DDH Imperial Black IPA

Fekete dupla IPA Mosaic, Simcoe, Amarillo és Citra komlókkal (7,5%)

A Maryensztadtról: A Maryensztadtot 2015-ben Varsó mellett alapították, a kezdetek óta pedig szépen kinőtte magát a főzde. Jellemző rájuk, hogy az alkoholmentes- és ivósöröktől kezdve, a Hopito segítségével tökéletesített IPA-kon keresztül a tradicionális hordó érlelt balti porterekig mindent készít, sőt náluk található Lengyelország legnagyobb hordóparkja is. Igen büszkék 22 nemzetközi díjukra, éttermükre és a tényre, hogy a címkéket Varsó építészete ihlette.

Mit várjunk a sörtől? Két világ fog itt találkozni, hiszen egyrészt a sört a sötét festőmaláta picit óhatatlanul elviszi majd a barna sörök pörkölt ízvilága felé, másrészt viszont a négyféle komló és a dupla hidegkomlózás egy citrusos-trópusi gyümölcsös ízt sejtet majd.

Maryensztadt: Darkness My Friend – Wild Sweet Stout Rioja Barrel Aged

Vadélesztős édes stout spanyol rioja boroshordóban érlelve (8,1%)

A hordóérlelt sörökről: Bár a söröket régen hordóban készítették, a hordóérlelt (vagy Barrel Aged) kifejezés mégis arra utal, hogy a sör valamilyen speciális hordóban pihent hosszú hónapokig, ennek hatására pedig az íze is változott. Ebből következik az, hogy ezek a sörök jellemzően ritkábbak, mennyiségük erősen limitált és a hosszú tárolási idő miatt drágábbak is. Az érleléshez használhatnak új, de boros, sőt tömény szeszes hordókat is, amik a sörnek a hordó íz mellett a benne előzőleg érlelt ital zamatát is átadják.

Mit várjunk a sörtől? Szinte biztosan merem állítani, hogy ez a boroshordóban érlelt stout a kóstoló legmegosztóbb söre lesz. Az édes stoutban szinte biztosan visszaköszön majd a vörösboros-hordós íz, a vadélesztő jelenléte miatt pedig lesz az egésznek egy nyerssége és szokatlansága is. Lehet majd szeretni és nem szeretni, de leginkább rácsodálkozni, hogy ilyen is lehet egy igen jól értékelt sör.

Hopito: Grizzly

Imperial pastry stout mogyoróval és brazil kávéval (10,2%)

A (pastry) stoutról: A stout angol felső erjesztésű fajta, eredetileg csak annyit jelentett, hogy a sör erősebb az átlagnál. A név ma már egy kávés, pörkölt malátás ízű, jellemzően testesebb fekete sörfajtát jelöl. A stout imperial változata nevét a cári orosz birodalomról kapta, ahova a sört töményebben (10% körül) szállították, hogy meg ne fagyjon. Így az imperial jelző ma is a masszívabb alkoholtartalmat és vele együtt nagyobb sűrűséget takar. Viszonylag új találmány a pastry, vagyis sütemény jellegű sörök trendje, ami pont azt fedi, amire az ember elsőre gondolna: Édes, tömény söröket, amiket valamilyen desszert ihletett (és nem ritkán ez az édesség a sörbe is bekerül).

Mit várjunk a sörtől? Az imperial pastry stout nevéhez hűen desszertet vagy likőrt idéz, amit az ital sűrűsége és alkoholtartalma is megtámogat. A kávé és a mogyoró íze egyaránt lehet erőteljes, de meg is húzódhat a háttérben. Kortyolgatós, masszív sör, ami inkább az édes szájúaknak kedvez.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email