22_03_29_erdmost_nincskep

Harkai Balázs kapta a VMG Közösségéért Díjat

22_03_29_erdmost_nincskep

Harkai Balázs kapta a VMG Közösségéért Díjat

Bár 2020-ban a hagyományos Diáktalálkozó a koronavírus-járvány miatt elmaradt, a VMG Közösségéért Díjat azonban így is átadták az érdi Vörösmarty Mihály Gimnáziumban. Az elismerést Harkai Balázs 12.e osztályos tanuló vehette át.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

„Külön örömmel töltött el minket, hogy a magyar kultúra napján az „ÜSTÖKÖS LÁNG” a VMG kreatív írásverseny eredményhirdetésének keretein belül köszönthettük a díjazottat. Kultúránkat és hagyományainkat nem csak ápolni kell, de mindig új tartalommal kell megtölteni, ettől lesz örökké virágzó és fejlődő, mint maga a diák.” – olvasható a VMG Diáktalálkozó Facebook oldalán,

Bár 2020-ban a járvány miatt nem tudták megrendezni a Diáktalálkozót, keresték az alkalmat, hogy a minden évben egy végzős diáknak odaítélt díjat átadhassák. A választásuk idén egy olyan diákra esett, aki sokat tett azért, hogy az iskolában zajló események sokáig megmaradjanak az utókor emlékezetében.

Mint írják, Harkai Balázs 12.e osztályos tanuló már gimnáziumi évei kezdetén csatlakozott az iskola stúdióját vezető csapathoz. Minden iskolai ünnepségen, rendezvényen és bulin segített abban, hogy a diákok magas színvonalon szórakozhassanak, vagy a tökéletesen szóljon a Himnusz a ballagáson. A járvány azon szakaszában, amikor digitális oktatásra állt át az iskola szintén igyekezett tudásával támogatni tanárait és iskolatársait is.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email