22_03_29_erdmost_nincskep

Harangokból, csengőkből nyílt kiállítás a Kőrösiben

22_03_29_erdmost_nincskep

Harangokból, csengőkből nyílt kiállítás a Kőrösiben

Harangokból, csengőkből nyílt kiállítás a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskolában. Az intézmény fennállásának 75. évfordulója alkalmából Harmat Béla gyűjteményéből állítottak ki végül jóval több mint 75 darabot.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Maitz Ferenc, a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola igazgatója elmondta, hogy Harmat Béla korábbi polgármesterről tudta, hogy komoly haranggyűjteménnyel rendelkezik, és a kórusuk is gyakran vitt külföldi útjaikra különböző csengőket. Így megkérte őt, hogy állítson ki az iskolában 75 darabot az intézmény 75. születésnapja alkalmából. Hozzátette, egy olyan előadással is készültek, melyből kiderül, hogy a különböző zenei korszakokban hogyan használták fel a csengőket, harangokat a zeneszerzők.

Harmat Béla elmondta, hogy a gyűjteményéből 75 darab csengőt, harangot kiválasztani szinte lehetetlen volt, így igazából nagyjából 2 X 75 darabot választott. Persze ez nem a teljes gyűjteménye, de annak a nagy része.

„A polgármesterségem első időszakára nyúlik vissza a harangok, csengők gyűjtése. Különböző filmekben látható, hogy a bíróságokon megrázzák a csengőt, csendet kérnek, amikor arra szükség van, és amikor a képviselő üléseken zaj volt, beszélgetés volt, én is alkalmaztam ezt. Vettem egy-két csengőt aztán már ajándékba is kaptam másoktól csengőket.”

A kiállításon is rengeteg számára különleges csengőt mutat be, olyan is van köztük, amit ő vásárolt és olyan is, amit ajándékba kapott.  Vannak cselédhívó csengők, van olyan, amit egy jeruzsálemi bazárban vett, vannak kolompok, de nagyon sok karácsonyhoz kapcsolódó csengőt is megtekinthetnek a diákok.

Harmat Béla elmondta, a harangok nagyobbak, azok mindenkihez szólnak, míg a csengők inkább díszek, jelképek, a harangnak a kisebb változatai. Számára ezek gyűjtése sosem volt tudatos, csak gyűltek és gyűltek, de a közel 200 darabos gyűjteményére roppant büszke, ugyanakkor nem kívánja tovább bővíteni.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email