22_03_29_erdmost_nincskep

Ha tavasz, akkor aszfaltozás

22_03_29_erdmost_nincskep

Ha tavasz, akkor aszfaltozás

A Túzok és a Zsolt utca burkolásával a héten befejeződött a tavalyi útfelújítási program. Hogy idén milyen felújításokra, javításokra számíthatunk, arról Somogyi Tamás, az ÉKFI megbízott intézményvezetője beszélt az Érdi Újságnak.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A szokatlanul kevés csapadéknak köszönhetően a vártnál kedvezőbben alakult a téli üzemeltetés az ÉKFI-nél. Somogyi Tamás megbízott intézményvezető érdeklődésünkre elmondta, a felkészülés során, még 2020-ban, lényegesen nagyobb mennyiségű csapadékra és alacsonyabb hőmérsékletre tervezték az anyagbeszerzést és az emberi erőforrást. Síkosságmentesítőből például alig kellett vásárolni, mivel nemcsak kevesebb fogyott, hanem még a 2019–2020-as időszakból is maradt.

„Ugyanakkor 2021 elején hosszabb ideig volt fagypont alatti hőmérséklet és nehezen kiszámítható csapadék, ezért a munkatársak hosszabb ideig folyamatosan készenlétet láttak el” – tette hozzá a vezető.

A kevesebb csapadék értelemszerűen kevesebb úthibát idézett elő – ezeket hideg aszfaltozással javították, ahol szükséges volt –, és a földes utcákat sem viselte meg az idei tél. A hóügyelet lezárult, ezt követi a tavaszi munkák szezonja.

Természetesen a legnagyobb falat minden évben az úthelyreállítás, aszfaltozás.

Hogy idén mely utcák kerülnek sorra a tavaly indított önkormányzati aszfaltozási program keretében, arról még nem született döntés. Az ÉKFI a helyszínek, időpontok tekintetében hamarosan javaslatot nyújt be a városvezetésnek.

„A város fő célja, hogy mielőbb felújításra kerüljenek a porzó, szilárd burkolattal nem rendelkező utcák”

– hangsúlyozta Somogyi Tamás. A tavaly megkezdett útfelújítási programból hátramaradt még két utca: március 29-én, hétfőn a Zsolt utcát, az ünnep hetében a Túzok utcát fejezték be az ÉKFI munkatársai, így a tavalyi program teljes egészében lezárult. Ami a járdákat illeti, jelenleg a Thököly utcában (a Bethlen Gábor és Vörösmarty utca közötti szakaszon) újítják meg a járdát az ÉKFI munkatársai.

Ilyenkor, tavasszal végzik a virágosítást is. Az ősszel elültetett hagymás növények most kezdik díszíteni a város köztereit, az egynyári virágok beültetésére május elején kerül majd sor. Ami a kisgyermekeseket érinti: áprilisban lecserélik a homokot a játszótereken, valamint az óvodákban is. A játszóterek fertőtlenítésére, tisztán tartására is fokozottan ügyelnek a járványveszély ideje alatt.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email