22_03_29_erdmost_nincskep

Ha a Romicsban oltották, most is menjen!

22_03_29_erdmost_nincskep

Ha a Romicsban oltották, most is menjen!

A Dr. Romics László Egészségügyi Intézmény főigazgatója azt kéri, ha esetleg nem kapott értesítést háziorvosától, de március 19-én vagy 20-án a rendelőben kapta meg első oltását, akkor mindenképp keresse fel az intézményt április 23-án vagy 24-én.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Bárány Zsolt, főigazgató a Dr. Romics László Egészségügyi Intézmény közösségi oldalán hívta fel a figyelmet rá, hogy reményei szerint a második körben beoltandók már megkapták pontos időpontjukat háziorvosuktól, de akit esetlen nem értek el a háziorvosok, azok is feltétlenül látogassanak el az intézménybe április 23-án vagy 24-én, hiszen vakcinájuk várja őket.

Kiemelte, ha az első oltást március 19-én, pénteken kapták, akkor április 23-án, ugyancsak pénteken, ha március 20-án, szombaton, akkor április 24-én látogassanak el az intézménybe, arra az időpontra, mely az első oltásnál kapott kartonon szerepel.

A Dr. Romics László Egészségügyi Intézmény főigazgatója emlékeztetett rá, az oltakozók mit hozzanak magukkal a második oltásra:

  • Személyi azonosító okmányok (személyi, TAJ kártya)
  • Első oltáskor kapott oltási karton (nem a plasztik oltási igazolás!)
  • Hozzájáruló nyilatkozat – lehetőség szerint kitöltve (Letölthető: https://bit.ly/3cf1VNB)
  • Lista a rendszeresen szedett gyógyszerekről

A főigazgató azt kéri, az előzetes értesítéshez képest legfeljebb 15 perccel hamarabb érkezzenek az intézménybe a gördülékeny munkavégzés érdekében.

További cikkeink

További cikkeink

Szociális Gondozó Központ Házi Segítségnyújtás pályázatot hirdet Közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében gondozó munkakör/feladatkör betöltésére.
A Szociális Gondozó Központ Idősek Otthona pályázatot hirdet közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében gondozó/ápoló munkakör/feladatkör

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email