22_03_29_erdmost_nincskep

Győzelemmel zárta a bajnokságot az Érdi VSE!

22_03_29_erdmost_nincskep

Győzelemmel zárta a bajnokságot az Érdi VSE!

2–1-es győzelmet aratott a Mol Vidi FC II vendégeként az Érdi VSE az NB III Nyugati csoportjának 16. fordulójában. Az érdiek már az első percekben Koós Gábor révén előnybe kerültek, majd az első félidő derekán egy gyors gólváltás után már ki is alakult a végeredmény.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Remekül kezdte a székesfehérvári, 2018-as utolsó bajnokiját az Érdi VSE, hiszen már a harmadik percben Koós Gábor találatával megszerezte a vezetést, amikor Németh Gábor Vince beadása a hazaiak kapusától, Hársfalvi Andrástól az érdi támadó elé pattant, aki nem hibázott (0–1).

Ezt követően ugyan a hazaiak többet birtokolták a labdát és veszélyesebben is játszottak, de a jól záró érdi védelmen nem tudtak átjutni, majd a 26. percben Ország Péter nagy mentése után a hazaiaknál maradt a labda, s amíg az érdi védelem kezezést reklamált, Pápai Kristóf egyenlített (1–1).

Ez azonban nem tartott sokáig, hiszen egy perccel később Kelemen Patrik lövését sem tudta fogni a Vidi II kapusa, a Hársfalviról kijövő labdát pedig Koós Gábornak az üres kapuba kellett pofoznia (1–2).

A félidő hajrájában Takács Martin szabadrúgása Kertész Ferenc ölében landolt, ám a fehérváriak támadója átesett az érdi kapuson, amiért a játékvezető büntetőt ítélt. Szabó Bálint tizenegyesét azonban Kertész Ferenc hárította, így a szünetre is egygólos érdi vezetéssel vonultak a felek.

A fordulás után hol a hazaiak, hol a vendégek domináltak, ugyan több helyzete a Vidi II-nek volt, de a nagyobbak az érdiek előtt adódtak, ezekből azonban már nem született több gól, így az Érdi VSE 2–1-es idegenbeli sikerével a tabella második helyéről vonul téli szünetre. Azonban Limperger Zsolt csapatára még vár feladat, hiszen december 5-én, 12 órától a szintén NB III-as Tarr Andráshida SC-t látja vendégül a Magyar Kupában a legjobb tizenhat közé jutásért rendezett mérkőzésen.

– Nagyon jókor jött az első gól, mert utána belealudtunk a meccsbe, a Videoton II irányította a mérkőzést, mi pedig próbáltunk kontrázni, az egyenlítő góljukra viszont azonnal sikerült rárúgnunk még egyet és sikerült megtartani az eredményt. A mérkőzés egyik fordulópontja volt, hogy Kertész Fecó kivédte a büntetőt. A bajnokságra azt mondom, hogy jó, hogy második helyen mehetünk téli szünetre, ezáltal a decemberi kupamérkőzésen ha sikerült nyernünk, akkor pozitívan zárjuk a szezont – értékelt Bozsoki Imre.

– Inkább a harcosság jellemezte ezt a matinét. A legfontosabb nekünk a három pont megszerzése volt. Rögtön a mérkőzés elején megszereztük a vezetést, utána ránk jött a Vidi és egy érdekes góllal egyenlített, de azonnal sikerült válaszolnunk. Ez volt a döntő, hogy a második gólt megrúgtuk, de úgy gondolom, a Kisvidi nem oda való a tabellán, ahol áll, vannak nagyon jó játékosai, úgyhogy szurkolok neki, hogy ne essen ki. Nem csak az őszi másodikak vagyunk, hanem három hónapig ott is maradunk. Jobb érzés így, de lépegetnünk kell előre, hogy olyan szinten legyünk, amivel közelebb leszünk a mindenkori elsőhöz. Biztató, hogy mindig ott tudunk lenni elől, ebben a bajnokságban is végig dobogón voltunk, ezt, kell folytatni jövőre is egy olyan játékkal, hogy minél kevesebb gólt kapjunk, mert az fájó pont nálunk – nyilatkozta Limperger Zsolt, az Érdi VSE vezetőedzője.