22_03_29_erdmost_nincskep

A gyermekek belülről ragyognak, mint a szentjánosbogarak

22_03_29_erdmost_nincskep

A gyermekek belülről ragyognak, mint a szentjánosbogarak

Az idei Születéstől felnőttkorig konferencia utolsó állomása a Polgárok Háza volt, ahol szakemberek, pedagógusok gyűltek össze, hogy a gyermekek védelmével foglalkozzanak. A Szülők Fóruma Egyesület elismerését, az Aranyszárnyú Írisz Empátia Díjat is kiosztották a gyermekek védelméért dolgozó szakembereknek. VIDEÓVAL FRISSÍTVE.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Tizennegyedik alkalommal rendezi meg a Szülők Fóruma Egyesület a Születéstől felnőttkorig vándorkonferenciát, amely térségi együttműködéssel valósul meg. A kezdeményezés célja az, hogy a különböző szektorokban dolgozó szakemberek össze tudjanak fogni, egy közös van: a gyermek. Az a fontos, hogy az egészségügyi szféra, a szociális szféra és a pedagógusok találkozzanak ezen a konferencián – mondta el lapunknak Schmidt Mónika, a Szülők Fóruma Egyesület elnöke, az érdi Móra Ferenc Általános Iskola utazó konduktora. A konferenciát hagyományosa T. Mészáros András polgármester nyitotta meg, aki virággal köszöntötte a szervezőket, akik a gyermekekért végeznek áldozatos munkát.

– A gyermekek számára a felhőtlen gyermekkort kell biztosítanunk. Önök, akik itt vannak, mindent azért tesznek, hogy ez a felhőtlen gyerekkor minél több fiatal számára biztosított legyen. Ennek a nemzetnek minden gyerekre szüksége van. Ennek a nemzetnek minden egyes gyermekre úgy kell tekintenie, hogy ez a legnagyobb kincse. Ebben segítenek Önök – hangsúlyozta beszédében a polgármester.

A konferencián átadták az Aranyszárnyú Írisz Empátia Díjat és idén rendhagyó módon nem csupán egy személy vagy szervezet kapta meg az elismerést, hanem kettő. A díjat azok kaphatják meg, akik kiemelkedően sokat tesznek a gyermekek védelme érdekében. Idén az elismerést a 25 éve Fészek Gyermekvédő Egyesület, valamint Sevcsik Anna, a Babagenetika és a Tündérpakk Alapítvány elindítója érdemelte ki. A díjazottak Ágoston-Papp Mónika kerámiáját kapták ajándékba áldozatos munkájukért. Sárközi Márta, az Érdi Tankerületi Központ igazgatója egy ünnepi történettel köszöntötte a díjazottakat, a mese pedig azokról a gyermekekről szólt, akik belülről ragyognak.

– Nagy öröm számomra, hogy ebben az évben három helyszínen rendezett a Szülők Fóruma konferenciát, ez azt is mutatja, hogy hatalmas az érdeklődés az ő munkájuk és a gyermekek segítése iránt. Szívből gratulálok a kitüntetetteknek, ismerem a munkásságukat és tudom, hogy a legjobb helyre kerültek a díjak. Köszönöm a jelenlévő szakembereknek azt, hogy óvják és segítik azokat a gyermekeket, akik belülről ragyognak, mint a szentjánosbogarak – méltatta az elismerteket a tankerületi igazgató.

A díjak átadása után elkezdődtek a szakmai előadások, melyek sorát izgalmas témával nyitották: azokról a fiatalkorúakról esett szó, akik bűnelkövetővé váltak. A konferencia vendégei később az autizmus spektrumzavarral élő gyermekek integrációjáról is meghallgathattak egy előadást, majd a zeneterápiával, illetve egy új, amerikai fejlesztési módszer bemutatásával is találkozhattak a résztvevők. A Születéstől felnőttkorig konferencia utolsó állomása idén a Polgárok Háza volt, jövőre azonban ünnepi rendezvénnyel készülnek a szervezők a tizenötödik eseményre.
 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email