22_03_29_erdmost_nincskep

Gáláztak a korcsolyázók

22_03_29_erdmost_nincskep

Gáláztak a korcsolyázók

Első félévén van túl a korcsolyázás Érden, amit érdekes és szórakoztató programokkal ünnepeltek a növendékek szombaton. Az Érdi Jégcsarnokban otthonra lelt sportág mintegy húsz fős közösséget alakított ki az elmúlt bő hat hónapban.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A BudaSkate SE és a Hoffmann Korcsolya Akadémia közös érdi csoportja 2019 elején kezdett megismerkedni a korcsolyázás alapjaival. Azóta szorgosan gyakorolnak a gyerekek, akik mostanra biztos lábon állnak a jégen. A két egyesület műkorcsolya, szinkronkorcsolya és jégtánc oktatásával foglalkozik, az Érden és környékén élők ezek közül választhatnak. A hétvégi évzáró gálán valamennyi növendék jégre lépett, bemutatva a hátuk mögött hagyott időszakban tanultakat. Tóth Márta szervező, a BudaSkate SE edzője elmondta, a gyerekek nagyon megszerették a korcsolyázást és sikerült kialakítani egy remek közösséget a városban. A sportág népszerűsítése folyamatosan zajlik, amihez ezzel a rendezvénnyel is igyekeztek hozzájárulni – tette hozzá Tóth Márta, aki azt is elmondta, hogy nagyon büszke a teljesen újonc gyerekekre, akik hónapról hónapra rengeteget fejlődtek.

Hammes Laura edző, a Hoffmann Korcsolya Akadémia képviseletében rámutatott, hogy a két klub együttműködése jól alakul, ami nélkül az érdi oktatás sem valósulhatott volna meg ilyen formában és színvonalon. Hammes hozzátette, hogy a jövőben is folytatni kívánják a közös munkát, és ősztől már a hazai versenyrendszerekbe is szeretnének helyi korcsolyázókat benevezni.

A tizenegy éves Szakács Andrea a szinkronkorcsolyázással került szorosabb kapcsolatba. Számára nagy örömet okoz a korcsolyázás és új barátokra is talált az edzéseken. Tervei között szerepel, hogy hamarosan kipróbálja magát kisebb-nagyobb versenyeken. A mindössze négy esztendős Boros Mirának a műkorcsolyázás lett szívügye. Az ovis kislány szereti a közösséget, amelyben nagyon jól érzi magát és szívesen vesz részt minden egyes tréningen.

A mostani évzáró gálán a sportági bemutatók mellett játékos vetélkedő, kézműves foglalkozás és örömkorcsolyázás színesítette a programot. A szervezők valamennyi tanítványnak emléklappal köszönték meg az eddigi edzésmunkát.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email