22_03_29_erdmost_nincskep

Futsal: új fúzió az Érdi VSE és a Szent István SE között

22_03_29_erdmost_nincskep

Futsal: új fúzió az Érdi VSE és a Szent István SE között

Lejárt az együttműködési megállapodás az Érdi VSE és a 5 Stars SE között, ezért az új idényre új alapokra helyezték a futsalt az Érdi VSE-nél, amely a Szent István SE-vel fúzionálva indul el a harmadosztályban és célja az NB II-be jutás.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Az Érd FM 101.3 Playoff című műsorában Ebedli Zoltán, az Érdi VSE utánpótlás-vezetője, illetve Héray László, a Szent István SE – egyébként érdi – elnöke, az Érdi VSE korábbi labdarúgója beszélt a részletekről.

Ebedli Zoltán úgy fogalmazott, szeretnék új alapokra helyezni a futsallal való együttműködést, így akár az utánpótlásból, akár a felnőtt NB III-as együttesből lehetnek olyanok, akiknek a képzésébe beleillik a futsal.

A Szent István SE-nél felnőtt kimagasló tehetségeket pedig szeretnék leigazolni az érdi felnőtt csapathoz, ehhez pedig jó színtér a felnőtt futsal.

Héray László emlékeztetett, az elmúlt években több játékost is tudtak delegálni a Szent István SE-ből az Érdi VSE-hez, de a futsal is kiválóan alkalmas arra, hogy kiegészítse a labdarúgók fejlesztését. Hozzátette, az elmúlt években volt a Szent István SE-nek volt NB I-es utánpótláscsapata, de onnan többen kiöregedtek, a fúzió ezt erősebbé teheti ezt mindkét fél számára.

A szeptember végén induló regionális bajnokságban a Szent István SE-től az eddig bevált futsaljátékosok, az Érdi VSE-től a felnőtt csapat játékosai is pályára lépnek.

Az Érd-SZISE néven induló együttes számára a bajnokság szeptember 27-én, 21.15-től kezdődik, amikor az érdiek az Electric Csepel FC vendégeként játszanak az érdi Treff Sportcsarnokban, de a bajnokságban szerepel még a 5 Stars SE, az Asterix SC Érd és a Törökbálinti FC is.

Az Érd-SZISE tizenegy bajnokijából pedig nyolcat is Érden fog játszani, hazai mérkőzéseit viszont az ÉRD Arénában rendezi.

Az Érd-SZISE mérkőzéseinek menetrendje ide kattintva érhető el!




 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email