22_03_29_erdmost_nincskep

Futsal: rangadót vesztett a 5 Stars

22_03_29_erdmost_nincskep

Futsal: rangadót vesztett a 5 Stars

Sorozatban harmadik mérkőzésén szenvedett vereséget a 5 Stars Érdi VSE, amely a futsal NB II Nyugati csoportjának tizedik körében kiegyenlített meccsen kapott ki 4-3-ra a Budapesti Atlétikai Klubtól.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Megint több újoncot avatott a 5 Stars Érdi VSE, hiszen Varga László Pintér Olivér kivételével nem számíthatott az Érdi VSE NB III-as nagypályás csapatának játékosaira, ahogy a szintén harmadosztályú Monorban játszó Pintér Dominikre sem, aki eltiltását töltötte, így Zengának új játékosokat is be kellett vetnie. 

A három győzelemmel és öt vereséggel nyolcadik helyezett érdiek az 1-3-4-es mérleggel tizenegyedik BAK-ot látták vendégül az ÉRD Arénában.

A budapestiek pedig remekül indították a mérkőzést, hiszen Temesi Norbert révén már az első percben előnybe kerültek, de Lak Imre két perccel később egyenlített. Igaz, újabb négy perc elteltével Nagy Tamás találatával megint a fővárosiak voltak előnyben.

Ezt követően sokáig nem változott az állás, a következő gólra 25 percet kellett várni, amikor a 32. percben Gáspár Tibor “villant” mindkét oldalon, hiszen előbb egyenlített, de még ugyanebben a percben öngólt is vétett, így a 5 Stars megint hátrányba került (2-3).

Sőt, a hajrára fordulva Németh Gábor Bálintnak köszönhetően kétgólos előnyre tett szert a Budapesti Atlétikai Klub, amely után Harsányi Dániel révén már csak szépítésre futotta az érdiektől, akik így 4-3-as vereséget szenvedtek.

Férfi futsal NB II, Nyugati csoport, 10. forduló
5 Stars Érdi VSE-BAK 3-4 (1-2)
Gól: Lak (3. p.), Gáspár T. (32. p.), Harsányi D. (37. p.), ill. Temesi (1. p.), Nagy T. (7. p.), Gáspár T. (öngól – 32. p.), Németh G. B. (36. p.)

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email