22_03_29_erdmost_nincskep

Futsal: nyolcat vágva nyert Csömörön a 5 Stars

22_03_29_erdmost_nincskep

Futsal: nyolcat vágva nyert Csömörön a 5 Stars

A Szigetszentmiklós ellen a nyitókörben elszenvedett 7–5-ös hazai vereség után idegenben szerezte meg első győzelmét a 5 Stars Érdi VSE. Varga László együttese a futsal NB II Nyugati csoportjának második körében a REAC-SISE otthonában nyert 8–3-ra.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Az első fordulóban a Hidegkút vendégeként 3–2-es győzelmet arató REAC-SISE otthonában vívta második bajnoki mérkőzését a futsal NB II Nyugati csoportjában a 5 Stars Érdi VSE.

Az érdiek jól kezdték a meccset, hiszen a gólok sorát az ötödik percben Bozsoki Imre nyitotta, nem sokkal később két perc leforgása alatt Horváth Tamás duplázott, majd a 11. percben Pintér Olivér révén már négy volt közte (0–4).

Ugyan a 14. percben a hazaiak is betaláltak, de a fordulás után Bíró Bence duplájával már 5–1 volt az állás a vendégeknek, akiket az újabb bekapott gól sem tört meg, s 6–2 után Bozsoki második, Horváth harmadik gólját jegyezte. A mérkőzés utolsó gólját a REAC szerezte a 36. percben kialakítva ezzel a 8–3-as 5 Stars-sikert.

Kajdy Zekőék legközelebb a bajnokság harmadik fordulójában, szeptember 21-én, 20.30-tól az ÉRD Arénában a TFSE-Szertarsport.hu együttesét fogadják.

Futsal NB II, Nyugati csoport, 2. forduló
REAC-SISE–5 Stars Érdi VSE 3–8 (1–4)
Gól: Pálmai (14., 36. perc), Hornok (28. p.), ill. Bozsoki (5., 28. p.), Horváth T. (7., 8., 33. p.), Pintér O. (11. p.), Bíró B. (26., 27. p.)

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email