22_03_29_erdmost_nincskep

Futsal: nyert, életben tartotta reményeit a 5 Stars

22_03_29_erdmost_nincskep

Futsal: nyert, életben tartotta reményeit a 5 Stars

Kétgólos hátrányból fordítva győzött 6-4-re és tartotta életben bennmaradási esélyeit a 5 Stars Érdi VSE, amely a futsal NB II Nyugati csoportjának alsóházi rájátszásának utolsó előtti körében a sereghajtó Hidegkúti SC vendégeként zsebelte be a 3 pontot.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Nem volt könnyű helyzetben Varga László együttese, hiszen két fordulóval a bajnokság vége előtt már csak úgy maradhat bent az NB II-ben a 5 Stars, ha hátralévő két mérkőzését megnyeri, miközben a Budapesti Atlétikai Klub legfeljebb egy pontot szerez ugyancsak két meccsen.

Ebben egyrészt jó előjel volt az érdieknek, hogy zárásként a sereghajtó Hidegkúttal játszanak oda-vissza, másrészt június 5-én a BAK is összecsap a Hidegkúttal.

Az érdiek nem kezdték jól a meccset, s ugyan Rusvai György góljára még H. Zováthi Bendegúz válaszolt, a szünetig 3-1-re lépett meg a házigazda Hidegkút.

A fordulás után ugyan Lak Imre szépített, de a hazaiak viszonylag hamar visszaállították a kétgólos különbséget.

Fél óra játék után azonban Kertész Bence néhány perc leforgása alatt klasszikus mesterhármast szerzett, amellyel már az érdiek vezettek, végül a 6-4-es 5 Stars-sikert Kajdy Zekő alakította ki.

Ezzel a 5 Stars életben tartotta bennmaradási esélyeit, de szombaton már a BAK lezárhatja a lényegi kérdéseket.

Férfi futsal NB II, Nyugati csoport, alsóházi rájátszás, 5. fordulóból elhalasztott mérkőzés
Hidegkút SC-5 Stars Érdi VSE 4-6 (3-1)
Gól: Rusvai (4. perc), Zsoldos (8. p.), Kovács G. (18. p.), Sina (28. p.), ill. H. Zováthi (6. p.), Lak (24. p.), Kertész B. (31., 34., 35. p.), Kajdy Z. (38. p.)

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email