22_03_29_erdmost_nincskep

Fuss, hogy segíthess!

22_03_29_erdmost_nincskep

Fuss, hogy segíthess!

Hetedik alkalommal rendezi meg az Érdi Szilveszteri Futást a 2030 Egyesület. A jótékonysági óévbúcsúztató rendezvény bevételével a Down Alapítvány Korai Fejlesztő Központját támogatják.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A futók idén is a Nyitrai Tamás – Treff Sportcsarnok elől indulnak. Három távot hirdettek meg a szervezők: a 2,3 kilométeres séta-, illetve kocogótávot (ami teljes mértékben akadálymentes lesz, így kerekesszékkel is teljesíthető), a 4 kilométeres fő, valamint a 10,8 kilométeres extra futótávot. 

A Down Alapítvány Korai Fejlesztő Központját a nevezési díjjal támogathatják a segíteni vágyók: ez a diákoknak minimum 500, felnőtteknek minimum 1000 forint (ennél nagyobb összeget örömmel fogadnak). Minden rajtszám egyben https://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpgbolajegy is lesz – a rendezvényen értékes nyeremények találnak majd gazdára. Ahogy eddig, úgy most is lehet kutyával futni (a háziállatot is regisztrálni kell). 

A regisztráció 8 órakor kezdődik, a bemelegítés háromnegyed tízkor lesz, és tízkor rajtolnak el a futók. Biztosítják az előregisztráció lehetőségét is, amivel már most sokan éltek – mint Csengeri Attila főszervezőtől megtudtuk, nemcsak Érdről, hanem több mint harminc településről jelentkeztek, Szentendrétől Oroszlányig. 

– Úgy állítottuk össze az útvonalat, hogy élményt jelentsen a városi és a távolabbról érkező nevezőknek is. A tíz kilométeres útvonal érinti például a Minaretet és a II. Lajos emlékművet, így aki nem ismerős a városban, rácsodálkozhat a nevezetességekre – jegyezte meg Csengeri Attila.  

A jótékonysági rendezvény népszerűségét mi sem mutatja jobban, mint az, hogy egyre többen vesznek részt rajta, és egyre nagyobb az összegyűjtött összeg is; tavaly már mintegy ötszázan futottak, és 730 ezer forintot adhattak át a kedvezményezettnek. Az előregisztrációs számok alapján bíznak benne, hogy idén még többen állnak majd rajthoz a jótékony célért.

A szilveszteri futás részleteiről Csőzik László polgármester beszélt az ÉrdFM 101.3 riporterének, az interjút teljes hosszában itt hallgatják meg:


 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email