22_03_29_erdmost_nincskep

Független színház lett a Forrásból, átalakul a Pesovár iskola is

22_03_29_erdmost_nincskep

Független színház lett a Forrásból, átalakul a Pesovár iskola is

Új keretek közt működik tovább a Forrás Néptáncegyüttes: mint egy minapi sajtótájékoztatón elhangzott, az előadó-művészeti többlettámogatási rendszerhez való hozzáféréshez regisztrálniuk kellett az illetékes hivatalnál.  Ekkor szembesültek azzal, hogy gyakorlatilag már színházként működtek.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A hivatal is azt erősítette meg, hogy az „amatőr művészeti szervezet” besorolás helyett a legmagasabb kategóriát jelentő, „független színház” minősítés a helytálló – írja a Százhalombattai Hírtükör. 

Mint elhangzott, mielőbb belépnek a Magyar Teátrumi Társaságba. A váltáshoz a színházi előadásokat vidékre eljuttató, állami finanszírozású Déryné Programhoz való tavalyi csatlakozás, majd négy Forrás produkció befogadása is jó alapul szolgált.

A színház működése már külön szervezést és technikai hátteret igényel, az ország négy legkiválóbb művésze, Módos Máté és felesége művészeti vezetőként, Fundák Kristóf és Kaszai Lili pedig immár társ-művészeti vezetőkként hozhatnak létre kiemelkedő alkotói közösséget. Különlegesség, hogy a Déryné Program produkciói szöveges részekkel is kiegészülnek a prózai szekció révén, amelynek tagjai meghívott társulati színművészek, Berettyán Nándor, Berettyán Sándor, Szabó Sebestyén László és Nagy Péter János személyében.

Átalakul a Pesovár iskola is, amely Pesovár Ferenc Náptáncsuli Akadémiaként működik a jövőben.  A képzésben a tánc mellett megjelenik majd a beszédtechnika, a színészmesterség, illetve a társművészetekkel való találkozás is.

A sajtótájékoztatón elhangzott az is, hogy a Forrás és a Sérültekért Alapítványból kivált Felhőjárók Mozdulatszínház szoros együttműködést tervez. A 2003-ban megalakult Felhőjárók pszichés, értelmi és mozgásukban korlátozott kihívással élő emberek művészi közössége, tevékenységük itthon és külföldön egyaránt hiánypótló. A társulat küldetése a sérült emberek társadalmi elfogadottságának növelése. 

A színházat a Forrás mellett sok fiatal, és László Bandy is támogatja, illetve patronálja. A képzőművész tele van tervekkel, a többi között kiállítást szervez majd a Felhőjárók munkáiból.  

 

 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email