22_03_29_erdmost_nincskep

Folytatódik a Pest megye fejlesztését támogató program

22_03_29_erdmost_nincskep

Folytatódik a Pest megye fejlesztését támogató program

Több mint 4,5 milliárd forintot nyert el 87 Pest megyei mikro-, kis- és középvállalkozás telephelyének fejlesztésére - mondta el Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium (PM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára hétfőn az MTI-nek.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A kormány Pest megye fejlesztését szolgáló programjának keretében a vállalkozások telephelyeinek fejlesztésére irányuló pályázat 2018 májusában jelent meg, célja a mikro-, kis-, és középvállalkozások működési helyszínéül szolgáló telephelyek infrastruktúra fejlesztésével a vállalkozások üzleti környezetének a javítása. Az igényelhető legmagasabb támogatási összeg 100 millió forint volt.

A megemelt keretből 87 Pest megyei vállalkozás összesen mintegy 4,5 milliárd forint  értékben fejlesztheti eszközparkját annak érdekében, hogy versenyképességét, termelékenységét javíthassa. A beruházások következtében várhatóan több, mint 46 ezer négyzetméternyi új telephely épülhet és közel 31 ezer négyzetméternyi telephely újulhat meg. A beruházások várhatóan több, mint 200 új munkahely létrejöttét, valamint közel 1500 meglévő munkahely megtartását is elősegítik – tájékoztatott Rákossy Balázs.

A Pest megye fejlesztését támogató program 2019-ben is folytatódik – tájékoztatott az államtitkár.

2019. január 23-ától lesz elérhető 4 milliárd forint támogatási kerettel a Pest megyei települések belterületi csapadékvíz-gazdálkodásának fejlesztését, korszerűsítését célzó pályázat.

2019. február 20-án nyílik a Pest megyében található mikro-, kis- és középvállalkozások eszközbeszerzéseit támogató pályázati felhívás 4,5 milliárd keretösszeggel.

Ebben az évben számítani lehet még a turisztikai attrakciók és szálláshelyek fejlesztését támogató pályázati kiírások, valamint Pest megye hátrányos helyzetű térségeinek támogatását célzó konstrukciók megjelenésére is.

 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email