220126_kerulet_erd_7

Foci: NB II-es csapat főpróbáját rontotta el az Érdi VSE

220126_kerulet_erd_7

Foci: NB II-es csapat főpróbáját rontotta el az Érdi VSE

A Merkantil Bank Liga NB II hétvégi tavaszi rajtjára készülő III. kerületi TVE vendégeként kétkapuzott az Érdi VSE NB III-as csapata, amely jó kezdés után az új igazolás, Bartos Norbert góljával szerzett vezetést. A hazaiak mezőnyfölényüket kihasználva egyenlítettek, fordítani azonban már nem tudtak

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Kétszer negyvenöt perces kétkapuzást vezényelt a III. kerületi TVE vezetőedzője, Kemenes Szabolcs és az Érdi VSE szakvezetője, Limperger Zsolt a csapatoknak, melyek hasznos mérkőzésen 1-1-es döntetlent játszottak – számolt be róla az Érdi VSE honlapja.

Bár Borek Norbertre, Fürjes Ádámra, Gera Dávidra, Kollega Krisztiánra, Kovács Botondra, Molnár Dánielre, Németh Gábor Vincére továbbra sem számíthatott Limperger Zsolt, illetve az Érdi VSE-től a napokban távozott Bozsoki Imre, de az új igazolások közül Bartos Norbert, Kürti Zsolt és Petrezselyem Tamás is kezdőként kapott lehetőséget a III. kerület ellen, míg az új érkezők közül Hunya Krisztián sem volt bevethető.

A kétkapuzást frissen és koncentráltan kezdték az érdiek, hiszen már az első percekben is többször veszélyeztettek, majd a tizedikben már a vezetést is megszerezték, amikor Koós Gábor szép cselei után tálalt Bartos Norbert elé, aki nyolc méterről nem hibázott és megszerezte első gólját új csapatában.

A folytatásban azonban egyre nagyobb erőket mozgósított a házigazda, de helyzetek helyett csak távoli lövésekkel próbálkozott, melyeket Kertész Ferenc könnyedén védett.

A térfélcsere után is a Kerület dominált, melynek eredményeként bő tíz perc elteltével egy baoldali beadást Domcsics Levente a hosszún érkezve pofozott az üresen tátongó kapuba.

A folytatásban is több lehetősége volt a hétvégén már bajnokit játszó Kerületnek, de a hazaiak már nem tudták bevenni a Kertész Ferencet váltó Kondor Tamás kapuját, így 1-1-es döntetlennel zártak.

“A legfontosabb az volt, hogy füvön játszottunk, ami ebben az időszakban nem szokványos. Az első félidőben nagyjából jól néztünk ki, a másodikban viszont kijött a fáradtság, hiszen más időszakban vagyunk, mint a Kerület. Nekik már hétvégén bajnokijuk van, míg nekünk van még két és fél hetünk. Összességében elérte célját a kétkapuzás”

– fogalmazott Limperger Zsolt, az Érdi VSE vezetőedzője.

Az Érdi VSE január 29-én a szintén NB III-as Balassagyarmati VSE vendégeként vív edzőmeccset.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email