22_03_29_erdmost_nincskep

Foci: Limperger emberfeletti teljesítményt vár a Puskás II ellen

22_03_29_erdmost_nincskep

Foci: Limperger emberfeletti teljesítményt vár a Puskás II ellen

Nem sok ideje maradt a veszprémi vereség után az Érdi VSE-nek, hiszen Limperger Zsolt együttese december 11-én, 13 órától ismét pályára lép. Az NB III Nyugati csoportjának 17. fordulójából elhalasztott Puskás Akadémia FC II elleni idényzáró mérkőzést az ÉrdMost.hu facebook oldalán élőben közvetítjük

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

27 nap leforgása alatt nyolc (+egy) mérkőzést vív az Érdi VSE, melynek utolsó, idényzáró felvonása következik a Puskás Akadémia FC második csapata ellen. Kertész Ferencéknek nem sok idejük maradt a felcsútiakra való felkészülésre, hiszen két nappal a veszprémi meccs után jön az újabb erőpróba.

Az érdiek jelenleg egy meccsel kevesebbet játszva az ötödik helyet foglalják el a tabellán tizenegy győzelemmel, négy döntetlennel és öt vereséggel, míg a felcsúti fiatalok hat siker mellett négy döntetlent és tíz vereséget könyveltek el és a tizenhatodik helyen állnak.

A PAFC II kiegyensúlyozatlan formát mutat, hiszen legutóbbi nyolc mérkőzésén háromszor nyert és ugyanennyiszer kapott ki két döntetlen mellett. Idegenben sem megy igazán Nagy Ádám együttesének, amely Felcsúton kívüli eddigi kilenc találkozóján csak kétszer győzött (Fehérváron és Nagyatádon), Pápán ikszelt, míg Bicskén, Lipóton, a III. kerületben, Balatonfüreden, Zalaegeszegen és Mosonmagyaróváron is kikapott

Azonban az érdieknek sem lesz könnyű dolguk a már kilencgólos Magasföldi József vezette PAFC II-vel, hiszen Limperger Zsolt több játékosára sem számíthat az idényzárón.

– A fő cél jelen pillanatban, hogy fel tudjunk állni tizenegy játékossal, azon belül viszont el kell felejtenünk, ki mit játszik, mert szeretnénk minimum pontot, vagy pontokat szerezni. Jelenleg nekünk minden nehézségnek számít. Amikor második csapattal játszunk, mindig felhívom a figyelmet az ellenfél gyorsaságára, játékkészségére, ami megvan a Puskás Akadémiánál, amely legalább olyan erős ellenfél lesz, mint a Veszprém. Szóval nagyon nehéz mérkőzés vár ránk és ahhoz, hogy legalább pontot szerezzünk, emberfelettien kell mindenkinek teljesítenie

– fogalmazott Limperger Zsolt az idényzáró mérkőzéssel kapcsolatban.

A december 11-én, 13 órakor kezdődő Érdi VSE-Puskás Akadémia FC II mérkőzést Leél-Őssy Ádám vezeti, segítői Keszthelyi Tamás és Urbán Richárd lesznek.

A találkozót az ÉrdMost.hu facebook oldalán élőben közvetítjük!

NB III, Nyugati csoport, 17. fordulóból elhalasztott mérkőzés
12.11., 13.00:
Érdi VSE-Puskás Akadémia FC II

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email