22_03_29_erdmost_nincskep

Foci: ezúttal Felcsúton vív rangadót az Érdi VSE

22_03_29_erdmost_nincskep

Foci: ezúttal Felcsúton vív rangadót az Érdi VSE

Május 16-án, 11 órától a Puskás Akadémia FC II vendégeként lép pályára az NB III Nyugati csoportjának 36. fordulójában az Érdi VSE. A mérkőzést a Puskas Akademia YouTube-csatornán élőben közvetítik!

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A Puskás Akadémia FC II–Érdi VSE mérkőzést a Puskas Akademia YouTube-csatornáján élőben közvetítik!

A tabella 9. helyén álló Érdi VSE a 10. helyezett Puskás Akadémia FC II-höz látogat az NB III Nyugati csoportjának 36. fordulójában, azaz mindenképp komoly rangadóra van kilátás, hiszen 35 mérkőzés után az érdiek 15-7-13-as mérleggel, a felcsútiak pedig 15-5-15-ös teljesítménnyel állnak a tabellán 2 pontra egymástól.

A PAFC II remekül, egy 6 meccses győzelmi sorozattal kezdte a tavaszt, de a soproni döntetlen után 2 vereség következett. Nagy Ádám együttese a sereghajtó Nagyatád ellen ugyan javított, de legutóbbi 4 mérkőzéséből csupán a Gárdony elleni idegenbelit tudta megnyerni, Veszprémben és a BKV vendégeként is kikapott, ahogy a Balatonfüred is 3 ponttal távozott Felcsútról.

Az Érdi VSE tavasszal 4 győzelem mellett 3 döntetlennel és 7 vereséggel áll tavasszal, így nagy kérdés ezúttal melyik arcát mutatja. Igaz, nincs is könnyű helyzetben Limperger Zsolt vezetőedző, hiszen az elmúlt hetekben több védője is kidőlt sérülések miatt. Arról nem is beszélve, hogy második csapat lévén, nagy kérdés, lesznek-e visszajátszók a PAFC II-ben.

A felek egyébként legutóbb decemberben csaptak össze egymással, amikor a házigazda egy kellemetlen, 5–0-s pofonba szaladt bele, igencsak tartalékos összeállításban, így joggal bízhat benne Limperger Zsolt is, hogy együttesét fűti a visszavágás vágya.

Ehhez pedig jó előjel, hogy kifejezetten jól megy nekik Felcsúton, ahol legutóbb, a 2019/20-as idényben 2–0-ra nyertek, azt megelőzően 3–3-as döntetlent játszottak, a 2017/18-as idényben viszont 4–0-ra nyert az Érdi VSE.

„Az utóbbi időben csak azt tudom mondani, hogy a mérkőzés előtt derül csak ki, hogyan tudunk kiállni és az is, hogy milyen játékot tudunk játszani, olyat, mint múlt héten az első vagy a második félidőben. Az ellenféltől egy nyílt játékot várok, a jó képességű fiatalok Érden is megmutatták, milyen sebességre képesek, ezeket próbáljuk meg megfelelően levédekezni és minél jobb eredményt elérni”

– fejtette ki Limperger Zsolt, az Érdi VSE vezetőedzője.

A május 16-án, 11 órakor kezdődő Puskás Akadémia FC II–Érdi VSE mérkőzést Maml Zoltán vezeti, segítői Güldner Ádám és Bizderi Nikolett lesznek.

A Puskás Akadémia FC II–Érdi VSE mérkőzést a Puskas Akademia YouTube-csatornáján élőben közvetítik!

NB III, Nyugati csoport, 36. forduló
05.16., 11.00:
Puskás Akadémia FC II–Érdi VSE

Az Érdi VSE felnőtt férfiegyüttese mellett a felnőtt női csapat május 16-án, 15 órától a Hidegkúti Angyalok NFC vendégeként lép pályára a Pest megyei 3/4 pályás bajnokság nyugati csoportjának 13. fordulójában.

Pest megyei női ¾ pályás bajnokság, Nyugati csoport, 13. forduló
05. 16., 15.00:
Hidegkúti Angyalok NFC–Érdi VSE

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email