22_03_29_erdmost_nincskep

Figyeljünk tavasszal is a sünökre!

22_03_29_erdmost_nincskep

Figyeljünk tavasszal is a sünökre!

Petró Krisztinát, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület érdi tagja arról számolt be az Erdmostnak, hogy a hűvösebb tavasz miatt sok süni kerül veszélybe. Ha olyan sündisznót látunk, amelyeik szemmel láthatón nincs jól, vigyük el egy sümmentő központba.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Petró Krisztina elmondta, hogy a sünöknek egyáltalán nem tesz jót ez az átlagosnál hűvösebb tavasz. Több bejelentést is kaptak, félhalott állapotban lévő sünökről, mert a nagy hidegben nem találnak élelmet.

„Ugyanakkor este, éjszaka, amikor őt leginkább aktívak, még olyan hideg van, hogy élelem hiányában ezek az állatok visszahibernálódnak.  Emiatt le vannak gyengülve, soványabbak a kelleténél és a márciusi ébredés után nem tudják kellőképpen összeszedni magukat.”

Mivel nem találnak gilisztát, bogarakat, csigákat, melyek fogyasztásával megfelelő állapotban kerülnének, így akár el is pusztulhatnak, ha nem kapnak segítséget.

„Kérünk szépen mindenkit hogyha ilyen sünnel találkoznak,amelyik dülöngél a kertben, látni rajta hogy félhalott akkor azt szedjék össze és vigyék el a sünmentő központba, hogy ott némi segítséggel megfelelő állapotba hozzák őket.”

További cikkeink

További cikkeink

A Szociális Gondozó Központ Idősek Otthona pályázatot hirdet Közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében ügyviteli munkatárs
A Szociális Gondozó Központ Hajléktalanellátás Szervezeti Egysége pályázatot hirdet közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében segítő

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email