22_03_29_erdmost_nincskep

Felavatták Bíró András síremlékét

22_03_29_erdmost_nincskep

Felavatták Bíró András síremlékét

Nem temetni jöttünk, hanem Bíró András síremlékének felavatását ünnepelni – mondta Somfai István, a Poly–Art Alapítvány elnöke kedden az Ercsi úti temetőben. Bíró Andrást, a költőt, az írót, az újságírót, Érd város díszpolgárát T. Mészáros András polgármester méltatta.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Bíró András három esztendővel ezelőtt hunyt el. A Poly–Art Alapítvány közössége úgy döntött, méltó emléket állítanak neki, és anyagi tehetségükhöz mérten adakoztak e célra. T. Mészáros András saját polgármesteri keretéből több mint félmillió forinttal egészítette ki az összegyűlt összeget.

Szilasi László kőfaragó mester elkészítette a terveket, és az író május 3-i születésnapjára elkészült a méltóságteljes fekete márvány síremlék, fedőlapján egy nyitott könyvvel és Bíró András arcképével.

T. Mészáros András az avatásra összegyűltek előtt Bíró Andrásra emlékezett, aki pályafutása során félszáznál több könyvet írt, megszámlálhatatlan mennyiségű újságcikket publikált, akinek pályáját 1948-ban sikeres költői indulás után derékba törte a politika, és lényegében csak 1991-ben rehabilitálták. Bíró András  az 1991-ben induló Érdi Újság első szerkesztője, majd évtizedekig jegyzetírója volt, aki lokálpatrióta elkötelezettséggel szolgálta az irodalom és a publicisztika eszközeivel lakóhelyét és annak közösségét, mert hűséges ember volt, hűséges saját elveihez, szeretteihez, városához, méltó a Csuka Zoltán-díjra, a díszpolgári címre, s arra, hogy büszkék legyünk rá – mondta T. Mészáros András.

A tisztelgést az Irodalomkedvelők Érdi Köre (Czabai Balázs, Daróci Lajosné, Móczár Csaba) és a Szigeti Eszter – Varga Zoltán páros meghitt műsora tette méltóvá.

M. Nagy Péter

Tekintse meg képgalériánkat:

 

 

 

További cikkeink

További cikkeink

Szociális Gondozó Központ Házi Segítségnyújtás pályázatot hirdet Közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében gondozó munkakör/feladatkör betöltésére.
A Szociális Gondozó Központ Idősek Otthona pályázatot hirdet közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében gondozó/ápoló munkakör/feladatkör

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email