22_03_29_erdmost_nincskep

Ezért fontos az emlőszűrés

22_03_29_erdmost_nincskep

Ezért fontos az emlőszűrés

Mint beszámoltunk róla, negyvenről húsz százalékra csökkent az érdi mammográfiai szűrésen megjelenő hölgyek száma, pedig az ingyenes és fájdalommentes vizsgálattal életet menthetünk.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Bárány Zsolt, a Dr. Romics László Egészségügyi Intézmény főigazgatója nemrég felhívta a figyelmet rá, a rendelőben lévő mammográfiai szűrés kétségbeejtően gyenge számokat produkál.

Mint dr. Nahm Krisztina, az Érdi Szűrőközpont szakmai vezetője az Érd Tv-t emlékeztette, a 45 és 65 év közötti nők behívót kapnak mammográfiai szűrésre, hiszen ebben a korosztályban a mellrák és a méhnyakrák a leggyakoribb daganatos női betegségek közé tartoznak.

Kiemelte, az emlőszűréssel már két évvel a klinikai tünetek megjelenése előtt észre lehet venni a nem tapintható és panaszt sem okozó mellrákot. Ez azért is fontos, mert a nemzetközi statisztikák alapján a szűréssel 90-95%-ra nő az esélye annak, hogy akár 10 éven keresztül panaszmentesen túléljük a betegséget.

Dr. Nahm Krisztina arról is beszélt, a szűrésnek köszönhetően a nők nagy része meggyógyul és bár szükséges utókezelés, az esetek 90%-ában nem kell levenni a nők mellét.

Kitért arra is, a tapintható elváltozás optimális esetben 1,5–2 centiméter, ha ennél nagyobb, akkor akár előrehaladott emlőrákban is szenvedhet a beteg. Megjegyezte, minél nagyobb a daganat, annál nagyobb az esély az áttétre, amely hónalj-nyirokcsomó áttét esetén például agresszívebb utókezelést igényel.

A szakmai vezető hangsúlyozta, ma Magyarországon minden 7-8. nőnél kialakul a mellrák, melynek a felét a 45 és 65 év közöttiek teszik ki, az egyik negyedét a fiatalok, a másikat pedig az idősebbek.

Kiemelte, hazánkban évente 7-8000 újonnan diagnosztizált emlőrákkos fordul elő. Megjegyezte, ezek java része jó prognózisú lehetnek, ha a nők elmennének az ingyenes szűrésre, amelyről még behívót is kapnak. Dr. Nahm Krisztina ezzel kapcsolatban hozzáfűzte, az érintettek módosíthatnak a szűrés kapott időpontján is.

Tapasztalatai szerint aki volt már szűrésen, az visszajár, de aki nem volt még, azt nehezen fogják meg, mert sok a tévhit a mammográfiai szűréssel kapcsolatban.

Dr. Nahm Krisztina hangsúlyozta azt is, hogy csak azok kapnak behívót, akik két éve nem voltak szűrésen, akinek családjában viszont fokozott az emlőrák veszélye, annak javasolják, hogy évente menjen vizsgálatra, de ehhez beutaló szükséges, melyet háziorvostól, nőgyógyásztól és onkológustól is kérhetnek az érintettek.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email