22_03_29_erdmost_nincskep

Érettségi, most még nem élesben

22_03_29_erdmost_nincskep

Érettségi, most még nem élesben

Próbaérettségit tartanak a héten a Gárdonyi gimnázium végzős diákjainak. Szerdán irodalomból tehetik próbára tudásukat a diákok, akik reggel nyolctól délig írják a korábbi érettségi tételekből összeállított feladatlapot, ugyanolyan körülmények közt, mint ahogy az éles vizsga zajlik majd. A kezdeményezés nagyon népszerű a diákok és a tanárok között

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

– Három-négy éve vezettük be az írásbeli próbaérettségit, amit a félévzárás után tartunk a végzőseinknek, ugyanolyan feltételeket teremtve, mint amilyenekkel a valódi érettséginél találkozni fognak. A kötelező és a választott tantárgyakból is vizsgáznak a diákok; a feladatokat korábbi érettségi tételekből állítják össze a kollégák – mondta tudósítónknak Pintérné Bernyó Piroska igazgató, akitől megtudtuk azt is: a próbaérettségi több célt is szolgál.

– Az eredményekből látja a tanár és a diák is, hogy hol kell erősíteni az érettségihez, másrészt a gyerekek megtapasztalják a vizsgaszituációt, és azt is, hogy hogyan kell gazdálkodniuk a rendelkezésre álló idővel. Mind a kollégáktól, mind a gyerekektől nagyon jók a visszajelzések – hangsúlyozta az intézményvezető.

Az ötvenöt végzős fiatal hétfőn matematikával kezdett, kedden történelemmel folytatták, szerdán a magyar került sorra. Ma délben végeznek, azaz négy órán át írhatják a feladatokat. Csütörtökön idegen nyelvből, pénteken pedig a választott tárgyukból tesznek próbavizsgát. Aki emelt szinten szeretne érettségizni, most is emelt szintű feladatlapot tölthet(ett) ki. A beadott anyagokat a szaktanárok kielemzik, és átbeszélik majd a diákokkal, akiknek még bő két és fél hónapjuk lesz a felkészülésre. A tapasztalat egyébként azt mutatja: bár ez nem éles szituáció, és nem izgulnak úgy a fiatalok, mint a valódi megmérettetésen, mégis a valódi érettségi eredményei szoktak jobbak lenni.  

– Készültünk, gyakoroltunk, de annyira azért nem vesszük komolyan ezt a próbavizsgát, mint majd az érettségit fogjuk – mondta érdeklődésünkre a végzős Dávid, akivel az irodalom próbaérettségi megkezdése előtt beszélgettünk. Mint mondta, nagyon jónak tartja ezt a lehetőséget arra, hogy megtudják, mire kell még gyakorolni, és milyen is ez a szituáció. Arra a kérdésre, hogy melyik tárgytól tart a legjobban, a magyart nevezte meg; egyébként a turizmus, vendéglátás szakon szeretne továbbtanulni, és nagyon érdekli az anglisztika is.

A Gárdonyiban idén ötvenöt végzős diák fejezi be tanulmányait, de mivel vannak olyanok is, akik korábbi érettségi eredményükön szeretnének javítani, már most kilencven körül van az érettségire jelentkezők száma – ami csak nőhet, hiszen a vizsgára február 15-éig lehet jelentkezni.

 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email