22_03_29_erdmost_nincskep

Érdi Napok: Modellautó börze

22_03_29_erdmost_nincskep

Érdi Napok: Modellautó börze

Az idei újdonságokat mutatják be a harmadik modellautó kiállításon a Szepes Gyula Művelődési Központban, az Érdi Napokon. A családi programon lesznek kisautók, sokféle modellautó különféle méretben és legókiegészítők is szeptember 15-én, 9 és 16 óra között.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Több száz négyzetméteren, közel száz asztalon, több ezer modellautóval várják a családokat és a gyűjtőket az immár harmadik alkalommal szerveződő modellautó börzén a művelődési központban. A kisautók a világ minden tájáról érkeznek – egyebek között Amerikából, Mexikóból, Hollandiából is –, de lesznek régi gyártmányú magyar típusok is – tudtuk meg Takács Jánostól, a kiállítás szervezőjétől.

–  Már az első ilyen kiállításunknál is olyan sokan voltak, hogy szinte kicsi volt a művelődési központ. A szeptemberi programon RC modellautókat is láthat majd a közönség, de lesznek 1,5-2 méter magas kamionok, motoros terepjárgányok is, amikkel bemutatót tartunk a börze ideje alatt. Illetve legókiegészítőket is megtekinthetnek az ide látogatók – mondta el lapunknak Takács János.

Az Érdi Napokon a gyerekeket nem csupán a modellautókkal, de arcfestéssel, csillámtetoválással is várják a szervezők a művelődési központban.

Takács János azt is kiemelte, hogy a jövőre nézve is szép terveik vannak. Ezek között egyebek mellett egy nagyobb börze megszervezése is szerepel, amelyen a Közlekedési és Járműtechnikai Emlékek Alapítvány különleges gyűjteménye is látható lesz majd.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email