22_03_29_erdmost_nincskep

Érdi Napok: Fussunk a Fészekért!

22_03_29_erdmost_nincskep

Érdi Napok: Fussunk a Fészekért!

Szeptember 15-én ismét futhatunk a Fészek Gyermekvédő Egyesületért: ötödik alkalommal szervezik meg ezt a jótékonysági rendezvényt, amelynek védnöke idén is Szekeres Adrien énekesnő lesz.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Az egyesület átmeneti gyermekotthona 2003 óta működik a Karolina utcában; a jótékonysági futáson befolyt adományokat az épület, illetve a berendezés modernizálására, a tárgyi feltételek javítására fordítják minden esztendőben. (Tavaly ősszel kétszáznegyvenen futottak a Fészekért, és 346020 forint gyűlt össze a helyszínen.) Az egyesület fontosnak tartja azt is, hogy nevelőszülői hálózatát, illetve magát a nevelőszülőséget megismertesse a 10-től 14 óráig tartó rendezvényen.

– Nagyon sok gyermek vár arra, hogy nevelőszülőkhöz kerülhessen, így e hivatás népszerűsítését is kiemelten fontosnak tartjuk. Nem mellékesen a futást is szeretnénk megszerettetni a látogatókkal, no meg az átmeneti otthonunk lakóival és a velünk kapcsolatban álló családokkal. És szeretnénk megtalálni azokat az embereket, akik adakozásukkal hozzájárulhatnak működésünkhöz, az átmeneti otthon és a krízishelyzetbe kerülő családok megsegítéséhez – mondta lapunknak Nyitrai-Hell Szilvia kommunikációs munkatárs.

A jótékonysági futáson a hagyományok szerint több távot is teljesíthetnek majd az indulók; nevezhetnek akár egy, de tíz kilométerre is. Minden célba érkezőt oklevéllel és éremmel várnak a szervezők.

Mint Nyitrai-Hell Szilvia elmondta, a rendezvény védnöke idén is Szekeres Adrien énekesnő lesz, és György-Horváth Zsuzsa műsorvezető is ígérte, hogy eljön. A futás a főtérről indul majd, ahol színes kísérőprogramok várják majd a gyerekeket és felnőtteket egyaránt, a tánc- és sportbemutatóktól a kézműves foglalkozásokon át az ugrálóvárig.

A huszonhat éve működő Fészek Gyermekvédő Egyesület munkáját februárban Jószolgálat-díjjal ismerték el.

Nyitrai-Hell Szilviával készült interjúnkat itt tudja meghallgatni:


 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email