Az 19 20-30-as években közel 200 pilótát képeztek ki Érden. A területet az érdi önkormányzat biztosítja, a hajdani reptér egy darabkáján.
A múlt század 30-as éveiben sokszor különhajó hozta a hírességeket Érdre. Többnyire az egykori közlegelőn gyülekeztek. Az égre emelték tekintetüket és éljenezve tapsoltak a fölemelkedő gépmadaraknak, amint fejükön átbucskázva mindenféle kunsztokat mutattak be. A török nevén „bará”-nak nevezett érdi nagy legelőt – közel az egykori tétényi sertés hizlaldához (ma szántóföld) – 1920-ban kezdte repülőtérként használni a Magyar Aero Szövetség és a Műegyetemi Sportrepülő Egyesület. Az egyesület, melynek célja az volt, hogy „a technika legmagasabb hajlékában ápolják a legnemesebb sport, az emberi repülés ügyét, repülőgépek tervezésén és építésén kívül százával képezte ki a pilótákat. Kiképző táborát 1921. novemberében Érden létesítette. „Ez a terület, amely minden irányban igen alkalmas fel és leszállásra, nagyságánál fogva kezdő repülők oktatására kiválóan bevált. Csak két hátránya volt. A gépeknek Mátyásföldről kellett oda- és este onnan visszarepülni, a pilóta növendékeknek meg a tétényi villamos végállomásától kellett kiadós háromnegyed órás gyaloglást tenni szintén oda-vissza” – írta az Aviatika című szaklap 1929-ben.
A Műegyetemi Sportrepülő Egyesület első érdi repülőtábora 1929. Balra Bánhidi-Lampich BL-6 típusú repülőgép, az első magyarországi kétüléses iskolagép, jobbra Lampich L-4/60 Bohóc típusú repülőgép. Előtte balra Dobos István pilóta, oktató és a táborparancsnok Endresz György pilóta, főoktató.
Kép forrása: Fortepan / özv. Batta Ábrahámné gyűjteménye
A műegyetemi egyesületben folyó repülőgép-tervezési és építési munka évtizedekre meghatározta a magyar sportrepülés fejlődését. A tervezőasztalokon egyre másra születtek az iskolagépek, a nagyobb teljesítményű műrepülő és túragépek, Lampich Árpád vezetése alatt. Az ifjú mérnökök közt kitűnt Bánhidi Antal, később Rubik Ernő (a Rubik-kocka feltalálójának édesapja) és Samu Béla. A repülőgépek motorjait Thorotzkai Péter tervezte. Az Afrikát megjárt M24-es típusból az egyiphttps://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpgi király is rendelt egy példányt. A repülőtanoncokat a Műegyetem ifjú mérnökei képezték ki.
„Kézenfekvő volt, hogy ha kiadósabb üzemet akarunk az érdi reptéren fenntartani – olvasható az 1929. októberi Aviatika újságban -, akkor meg kell oldani a gépek és a pilóta növendékek kinti elhelyezését, hogy a legértékesebb hajnali és esti órák teljesen kihasználhatók legyenek. A légügyi hivatal adott egy hangársátrat, melyikben szükségszerűen három repülőgép is elfér, máshonnan egy agilis műegyetemi sportegyesületnek sikerült lakósátrakat is szerezni, úgyhogy mire beköszöntött a nyár megvolt a cserkész és leventetáborok mellett az első magyar sportpilóta tábor is. Azóta megélénkült az élet az érdi legelőn. Az étkezést sikerült a közeli csárdában biztosítani, fürdésre, strandolásra ott a Duna. A tábor nemsokára saját világítást kap, rádiója már van. Nemrég nemzetközi főiskolai diákkongresszus helyszíne volt az érdi gyakorlótér.”
A pilótákkal nem akármilyen oktatók foglalkoztak: Endresz György, Dobos István és Kaszala Károly – a magyar repüléstörténet legendás alakjai. A napi felszállások száma két iskolagéppel is elérte a 40-50-et. Az Aviatika újságírója kiemeli, hogy a repülés iránt nők is érdeklődnek, igaz, egyelőre csak a barátkozás szintjén, repülésórákat még nem vettek.
A sérült kerekű Lampich L-4/60 Bohóc típusú repülőgép előtt a táborparancsnok Endresz György pilóta, főoktató,1929.
Kép forrása: Fortepan / özv. Batta Ábrahámné gyűjteménye
Előkelőségek Érden
Az érdi gyakorló reptér iránt hatalmas érdeklődés mutatkozott. A korabeli Pesti Napló beszámolt például arról, 1929 októberében, hogy a miniszterelnök meglátogatta a műegyetemi sportrepülők érdi táborát, majd kiment a repülőtérre, ahol az egyesület ifjú pilótái és növendékei az egyesület saját gyártmányú gépein sportrepüléseket mutattak be. A miniszterelnök kijelentette, hogy „meg van hatva, amikor látja, hogy a műegyetemi ifjúság puszta lelkesedésből, minden anyagi támogatás nélkül” ilyen teljesítményt tudott produkálni.
1930 októberében Albrecht királyi herceg nyaktörő repülő-mutatványairól cikkezett a Pesti Hírlap, annak alkalmából, hogy – mintegy táborzáró gesztusként – nyolc új gépet avatott fel a Műegyetemi Sportrepülők Egyesülete az új érdi repülőtéren. Az ünnepélyre különhajó vitte Budapestről az érdeklődő közönséget, de autón, vonaton és villamossal is nagyon sokan mentek a helyszínre. Közel háromezer néző állta körül az érdi repülőteret, nagy számban jelentek meg előkelőségek is, például József királyi herceg, Gömbös Gyula honvédelmi miniszter, gróf Bethlen Istvánné, a miniszterelnök felesége.
Érthetővé válik a politikai elit buzgó érdeklődése, ha belegondolunk, hogy a trianoni békeszerződés – többek között – a bontakozó magyar repülőgépipart, és magát a repülést is hazavágta. A megmaradt néhány kósza gépet megsemmisítették, a pilóták közül csak nagyon kevés tudott személyszállító járatokra szerződni, a többségnek csak nagy néha volt lehetősége egyáltalán gépre ülni.
„Jóllehet a fegyverszünet pillanatában, – papíron legalábbis – mintegy nyolcvan repülőszázad volt az Osztrák-Magyar Monarchia frontjain, közülük csak kettő került haza gépeivel Erdélybe, azok is rettenetesen leharcolt állapotban.” – írta Punka György repüléstörténész. A repülőcsapatok újjászervezéséhez az ország területén lévő hátországi alakulatok, iskolák és raktárak, valamint a repülőgép- és motorgyárak is elegendő anyagi alapot nyújtottak. A békeszerződés ratifikálásának napjától (1921. július 26.) 1922 szeptemberéig azonban teljes repülési és repülőgép-építési tilalom volt érvényben. Csak 1924/25-ben indulhatott újra a pilótaképzés.
Az első „Gerle” típusú repülőgép bemutatása az érdi reptéren, 1930.
Kép forrása: Fortepan / Czapáry Jenőné gyűjteménye
És mégis repülünk!
„A Magyar Aero Szövetség rendkívüli erőfeszítéssel igyekezett újjáéleszteni a megsemmisült magyar repülősportot. Lelkes emberek támogatásával az újabban engedélyezett keretek között sikerült is olyan repülősport-életet teremteni, amely, ha számbelileg közel sem jut egyetlen más állam repülőéletéhez, de sportszerűség és a gépek minősége szempontjából felveszi a versenyt a teljesen szabad, korlátok nélkül építő és gyakorló nemzetek repülő-táborával is – írta a Pesti Hírlap 1930-ban. – A Népszövetség által újabban engedélyezett szűk keretek között készültek el az új kis típusú könnyű sportrepülőgépek, amelyeket a Műegyetemi Sportrepülők Egyesületének érdi repülőterén szombat délután ünnepélyesen kereszteltek meg és nyomban meg is tartották velük a bemutató repülést.” Az ünnepélyes gép-keresztelőre a fellobogózott Szent László hajó vitte Érdre az előkelő vendégsereg nagyobbik részét. Sokan autóval érkeztek, és a 3 órai kezdetre ott voltak a repülőtéren többek között József és Albrecht királyi hercegek, Gömbös Gyula és Mayer János miniszterek, a légügyi és a sporttársadalom prominensei. A bemutató repülésen vitéz Bánhidi Antal a maga konstruálta, később legendás hírre szert tett Gerle nevű gépet vezette, amelyet az utolsó szögig a műegyetemi egyesület műhelyében készítettek. A tudósító záró mondata szerint „A magyar repülők mottója: ‘és mégis repülünk’, itt Érden valóra vált.”
A Gerle (amelyből összesen 10 darab készült) hamarosan világhírűvé lett. 1933-ban tervezője 100 óra repülési idő alatt megkerülte a Földközi-tengert. 1937-ben pedig több mint 15 ezer kilométert repült Dél-Amerika őserdei felett, ami akkor technikai bravúrnak számított.
Gerle, Bánfalvy Ákos grafikája
Az érdi repülőtér dicsőséges történetének a németek visszavonulása vetett véget 1944-ben. Az értékes gépeket az egyesület búvóhelyén rejtették el. Már majdnem megérték a felszabadulást, amikor egy német páncélos egység felfedezte és felrobbantotta őket. Az érdi hangárt felgyújtották. Az óvárosi szájhagyomány szerint a Római úton lakott, aki a rejtekhelyet elárulta a németeknek. A család épp vacsorázott, amikor valaki bedobott az ablakon egy kézigránátot. Senki nem maradt életben odabent.
Felszállás előtt a Gerle-14. 1940
Kép forrása: Fortepan / Vojnich Pál
A város mára elfelejtette, hogy valaha reptere is volt. Az emlékezet ébren tartása céljából a külföldön élő Katona Sándor műrepülő edző megkereste a Repülő és Légisport Szövetséget azzal, hogy jó lenne emlékművet állítani a magyar repüléstörténet érdi bölcsőjének, legendás alakjainak, és annak a közel 200 pilótának, akiket itt képeztek ki az 1920-30-as években. A területet az érdi önkormányzat biztosítja, a hajdani reptér egy darabkáján, az emlékmű költségeit magánszemélyek adják össze.
Mihalicz Csilla
Cikkünk forrásai: Németh Katalin Az érdi reptér története című helytörténeti összefoglalója, Punka György repüléstörténész írásai, valamint a tavaly elhunyt Ábel András által gyűjtött fotók, újságcikkek, melyek Facebook-oldalán ma is megtalálhatók.
Sűrű ködben szelték át az óceánt
Az érdi tábori kiképzést vezető Endresz György volt az első magyar óceánrepülő. A gépet (egy korszerű, 470 LE-s Lockheed Model 8A Siriust) amerikai magyarok adományaiból vásárolták meg, a legtöbbet Szalay Emil virsligyáros adta bele. Valamint az angol Rothermere lord nyújtott nagyobb összegű segítséget. Ő adott nevet is a gépnek: Justice for Hungary, vagyis „Igazságot Magyarországnak”. Endresz 1931. július 15-én indult el az új-foundlandi Harbour Grace repülőteréről, Magyar Sándor navigátorral. 13 óra 50 perc alatt érték el az ír partokat, meghibásodott iránytűvel, sűrű ködben szelték át az óceánt. A mátyásföldi célig nem jutottak el, benzinhiány miatt leállt a motor, és Felcsút határában kényszerleszállást hajtottak végre. Az 5770 km-es utat 25 óra 20 perc alatt teljesítették, gyorsabban, mint addig bárki, óránként csaknem 230 kilométeres átlagsebességgel. Endresz György nem sokáig sütkérezhetett a dicsőségben, a következő évben Rómába tartott az óceánrepülők kongresszusára, leszállásnál a gép a földhöz csapódott és utasával együtt elégett.
Tragikus balesetek az érdi légtérben
Galamb Gusztáv műegyetemi hallgató 1932-ben szenvedett tragikus balesetet, Hungária nevű sportrepülőgépével. Előző évben tette le a pilótavizsgát, egyike volt az egyesület legügyesebb és legképzettebb repülőinek. Már lefelé ereszkedett, amikor gépe imbolyogni kezdett. Bátyja, Galamb András pilótaoktató tehetetlenül nézte, amint az éles dugóhúzóba fordult gép lezuhant az érdi legelőre.
Tasnádi László, „Nádi” volt az első magyar aranykoszorús repülő, sok-sok ifjú növendék példaképe. 1942 őszén ifj. gróf Károlyi Gyulát, Horthy kormányzó vejét tanította motoros repülésre az érdi repülőtér fölött, egy Bücker Jungmann-al. A gép váratlanul irányíthatatlanná vált, és a Dunába zuhant. Tasnádi 50 méteren kiugrott ugyan, de az ernyője nem nyílt ki. Tanítványai kedvenc dalával búcsúztatták: „S, ha mégis, mégis elmennék közületek, Fiúk ne sírjatok, repüljetek.”
