22_03_29_erdmost_nincskep

Életben tartotta felsőházi reményeit a Delta

22_03_29_erdmost_nincskep

Életben tartotta felsőházi reményeit a Delta

Hazai pályán 3:0-ra győzte le a Szombathelyi Egyetemi SE-t a Delta RSE Érd a női röplabda NB II Nyugat A-csoportjában, így ha az érdiek jövő héten nyernek Győrben és a Szombathely 3:0-ra kikap a Veszprémtől, a Delta a felsőházban kezdheti a rájátszást.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Komoly téttel bírt a női röplabda NB II Nyugat A-csoportjának 12. fordulójában rendezett Delta RSE Érd–Szombathelyi Egyetemi SE mérkőzés. Az egy győzelemmel és három vereséggel álló érdieknek a 3–1-es mérlegű Vas megyeiek ellen szettveszteség nélkül kellett győzniük, hogy életben tartsák felsőházi esélyeiket.

A nagy tét tudatában az első játszma kifejezetten izgalmas és fordulatokkal tarkított játékot hozott. Egyszer az egyik, egyszer a másik csapatnak jött ki a lépést. Volt, hogy a vendégek voltak két-hárompontos előnyben, de volt olyan is, hogy a Delta egy 7–0-s szériát produkált. Dömötör-Mátrai Beáta lányainak pedig a hajrában sem remegett meg a keze és a 25:21-es szettgyőzelemmel nem csak játszma-, hanem lélektani előnybe is kerültek.

Merthogy a második felvonást már egyértelműen uralták. Ebben a szettben a Szombathely csupán egyszer vezetett, 1:0-nál, ezt követően Darvas Hannáék előnyüket folyamatosan növelve 25:17-re húzták be a játékrészt.

A harmadik szett ugyan nem indult jól érdi szempontból, de hiába voltak 5:2-es hátrányban a hazaiak, hamar egyenlítettek. 7:7 után pedig megléptek és 25:18-ra nyerték a szettet és 3:0-ra a mérkőzést.

Tehát a Delta életben tartotta felsőházba jutási esélyeit. Ehhez már csak az kell, hogy Jakab Boglárkáék jövő héten a Széchenyi Győr vendégeként is 3:0-ra nyerjenek, miközben a Szombathely pont nélkül marad hazai környezetben a Veszprémi ESC ellen.

„Mentálisan nyomta a csapatot az a teher, hogy ezt a mérkőzést 3:0-ra kell megnyerni, ahhoz, hogy második helyen végezzünk és felsőházban folytassuk a rájátszást. Sok betegünk volt, tegnap még négy kulcsemberem hiányzott, ketten végül el tudtak jönni. Bízom benne, hogy ők jövő hétre felépülnek és a Győr ellen úgy tudunk kiállni, hogy 3:0-ra be tudjuk húzni és bízunk benne, hogy a Veszprém szintén három pontot szerez Szombathelyen”

– kezdett bele a mérkőzés értékelésébe Dömötör-Mátrai Beáta, a Delta RSE Érd vezetőedzője.

„Sikerült felőrölni a Szombathelyet, de mégis nyomta a csapatot, hogy aki a pályán van, annak maximálisan hoznia kell magát, mert hiába álltak még négyen a cserekockában, ők nem százszázalékosak. Az első szettben ez érezhető is volt, de azzal, hogy megnyertük, egy kicsit megnyugodtak a lányok és határozottabbak lettünk. Aztán jött a fránya harmadik szett és a „szokásos harmadik szettünk”, amikor vezetünk kettő nullra már azt hisszük, miénk a mérkőzés. Ezt múlt héten is elrontottuk a Veszprém ellen. Most sikerült megtartani, mert megmaradt a koncentráltság”

– tette hozzá.

A női röplabda NB II Nyugat A-csoport alapszakaszának utolsó fordulóját február 14-én rendezik, amikor 17 órától a Delta a Széchenyi Győr vendégeként lép pályára.

Női röplabda NB II, Nyugat A-csoport, 12. forduló
Delta RSE Érd–Szombathelyi Egyetemi SE 3:0 (21, 17, 18)
Delta RSE Érd: Tombor Sz., Kisérdi, Végh A., Tankó, Jakab B., Darvas, Flach, Tombor B., Baumann, Gyüre. Vezetőedző: Dömötör-Mátrai Beáta

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email