22_03_29_erdmost_nincskep

Birkózás: csapatezüst mellé még két második hely

22_03_29_erdmost_nincskep

Birkózás: csapatezüst mellé még két második hely

Az Érdi Spartacus öt birkózója lépett szőnyegre a hétvégi, miskolci országos versenyen, ahol a serdülő kötöttfogású fiúk és a női birkózók mérették meg magukat közel tízhónapos kihagyás után.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

111 birkózópalánta feszült egymásnak a miskolci serdülő kötöttfogású és női országos versenyen, ahová az Érdi Spartacus három-három fiú és lány versenyzője indult, végül az orvosi vizsgálat után öten mérethették meg magukat.

A súlycsoportonként jelentősen eltérő létszámú mezőnyben a fiúknál a 75 kilogrammos Virlics Marcell tizenkettedik helyen zárt, míg 85 kilóban Gyenes Bence és Hermann Norbert is a pontszerző, ötödik helyen végzett.

A lányoknál az 54 kilóban a két induló közül Baljer Kitti lett az ezüstérmes, míg a 66 kilogrammosoknál Kaszás Lilla a csoportból való továbbjutás után az elődöntőben elért sikerével került fináléba, ott viszont kikapott a dunaújvárosi Nyikos Veronikától, ezáltal második helyen végzett.

A két második hely egyben azt is jelentette, hogy az Érdi Spartacus a női csapatversenyben ezüstérmesként végzett.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email